„Pont ezt mondtam a héten, egyszer ki kell, hogy jöjjön a lépés!” – nyitott cinkos mosollyal Batik Bence a Fehérvár elleni, győztes találkozót követően, amelyen 2–1-es sikert aratott a Honvéd az OTP Bank Liga 18. fordulójában.
„Azt gondolom, hogy nagyon taktikusan és fegyelmezetten játszottunk, sokáig jól birtokoltuk a labdát, próbáltuk bátran kihozni hátulról, nem rugdostuk el – tekintett vissza a találkozóra Batik Bence. – Az első gól után átadtuk a területet, tudatosan, jól is zártunk, de a szünet előtt egy abszolút elkerülhető gólt kaptunk, amilyet nem engedhetünk meg magunknak, végül hál’Istennek happy end lett a vége. Ezért a sikerért is három pontot adnak, mégis azt gondolom, hogy ennél sokkal fontosabb győzelem volt. Pont a meccs után néztük az öltözőben, hogy csak hét pontra van tőlünk a harmadik helyezett Kisvárda, ez is mutatja, hogy milyen kevésen múlik… Nyersz három mérkőzést és elöl vagy, kikapsz párszor és hátra kerülsz. Nagyon remélem, hogy nekünk három győzelem következik most!”
A sikerhez pedig nagyban hozzájárult védőnk 79. percben, egy szabadrúgást követően fejelt találata (amit ITT tudtok visszanézni), amely a Honvéd második – s egyben az ő szezonbeli első – gólját jelentette, a lefújásig lendületet adva a csapatnak.
„Mindig közel vagyok a gólhoz és nagyon boldog vagyok, hogy ezúttal sikerült is betalálni – árulta el Batik Bence, hozzátéve: –, de nekem ennél most sokkal fontosabb az, hogy a csapat megszerezte ezt a három pontot és el tudtunk mozdulni egy kicsit a tabella hátuljáról.”
Nincs azonban sok idő az ünneplésre, hiszen igazi erőltetett menet vár a kispestiekre, amely során szerda, szombat ritmusban váltják majd egymást a bajnoki, valamint a kupamérkőzések. A 27 esztendős játékosunk azonban bevallotta, sokkal inkább kedveli az ilyen sűrű programot, mint amikor csak heti egyszer kell tétmérkőzést játszani, s bizakodva várja a következő megméretéseket.
„A Fehérvár ellen tudatosságot, fegyelmezettséget láthattunk a csapat játékában, és épp az utóbbi volt szerintem a kulcs, hogy fegyelmezettek voltunk elöl is, hátul is, jól zártunk, jól védekeztünk, a középpályán is megtettünk mindent, amit kellett – osztotta meg a siker receptjét Batik Bence. – Nagyon fontos, hogy a következő meccseken is ugyanígy folytassuk tovább, s azt gondolom, hogy ha erős a csapategység, bármi megtörténhet!”





