A szerbek elleni hazai találkozó után Észak-Írország vendégeként játszott felkészülési mérkőzést a magyar válogatott és Sallai Roland 56. percben szerzett góljával 1–0-s győzelmet aratott.
Marco Rossi szövetségi kapitány kezdőként számolt a Kispesten nevelkedő Szalai Ádámmal, míg a Magyar Futball Akadémia növendékei közül Gazdag Dániel a 72., Vécsei Bálint a 81. percben állt be, Schön Szabolcs kispados volt, Botka Endre pedig sérülés miatt hiányzott.
Belfastban természetesen ott volt kapusunk, Szappanos Péter is, akit a cserék közé nevezett a kapitány, s bár nem kapott lehetőséget, egymás után másodszor volt tagja a nemzeti csapat keretének, s remélhetőleg a folytatásban is számít rá az olasz szakvezető.





