Gyors gólváltással kezdődött U17-es együttesünk DVTK elleni találkozója, a 4. percben Rácz Balázs találatával szerzett vezetést a Honvéd, két minutummal később viszont már 1-1 állt az eredményjelzőn. Még az első félidőben villantak ismét a mieink, Dénes Adrián büntetője révén kerültünk újra előnybe. A fordulás után Nagy Zoltán is betalált, majd Rácz duplázta meg góljai számát, így akadémistáink 4-1-es győzelemmel távoztak Miskolcról.
U17-ES BAJNOKSÁG, 2. FORDULÓ
DVTK-Budapest Honvéd-MFA 1–4 (1–2)
Miskolc, DVTK Edzőközpont
V.: Gecse Zoltán (Varga P., Szűcs M.)
Gólszerző: Fülöp (6.), ill. Rácz (4., 75.), Dénes (28. – tizenegyesből), Nagy Z. (48.)
HONVÉD: Schrankó – Gera N., Nagy Z., Pekár, Kocsis (Haronisz, 81.), Dénes, Fábiánkovits, Pilter (Moery, 76.), Rácz (Fehér, 81.), Pintér, Morvai
Vezetőedző: Farkas Tibor
Farkas Tibor: – Lelkesen és agresszíven futballozó csapattal találtuk szembe magunkat a mérkőzés elején. Az első húsz percben kapkodó volt a játékunk, nehezen tudtunk alkalmazkodni a műfüves borításhoz. Ezt követően már több lehetőségünk adódott, akár nagyobb különbséggel is vezethettünk volna a szünetben. A második félidőt már végig kontrolláltuk, bár helyzetkihasználásban még mindig tudunk előre lépni.






