Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idegenbeli győzelem

Idegenbeli győzelem

Akadémia

Megjelenés: 2022. 04. 17. 12:35Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A DVTK vendégeként nyert U14-es csapatunk

Elhalasztott bajnokit pótolt U14-es együttesünk Miskolcon, ahol nem is kellett sokat várni az első kispesti gólra, a 15. percben Pleskó Patrik szerezte meg a vezetést.

A második játékrész harmadik percében egyenlített a DVTK, ám kilenc perccel később Bogdán Martin jóvoltából már újra nálunk volt az előny, az eredmény pedig a lefújásig nem változott, így 2–1-re nyertek a mieink.

Úgy tűnik tehát, nem törte meg Bogdánfi Márton tanítványait a múlt szombati vereség és a 19 mérkőzéses veretlenségi széria megszakadása, hiszen a következő fordulóban ismét sikert tudtak aratni a kispestiek.

U14-ES BAJNOKSÁG, A 17. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

DVTK–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–2 (0–1)

Miskolc, DVTK Edzőközpont

V: Nagy L. (Kiss B., Kalló Zs.)

G: Bordás (43.) ill. Pleskó (15.), Bogdán (52.)

Honvéd-MFA: Jakab M. – Rankó (Schön B., a szünetben), Lakatos M. (Csoma, 63.), Milicz, Bogdán (Kobela, 55.), Kőszegi-Hoffmann (Becz, 67.), Merkl, Konkoly, Pleskó, Kiss G. (Nyers, 55.), Manzella

Vezetőedző: Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – Az első félidővel elégedett voltam, a másodikkal már kevésbé. A mezőnyben kiegyenlített mérkőzésen sikerült idegenben szerezni három pontot. Érzek a srácokon egyfajta mentális fáradtságot. Talán a legjobbkor jön a húsvéti szünet és utána frissen tudunk nekivágni a szezon hajrájának.

2022. 04. 17. 12:35Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia