Két korosztályos válogatottunk is összetartás keretein belül edzőmeccsen vett részt, az U16-osok Olaszországgal találkoztak, az U15-ösök pedig Horvátországot fogadták.
Az U16-os együttesben Simon Benedek legutóbb belgák elleni felkészülés során is eredményes volt, most pedig az olaszok kapuját vette be, s tizenegyesgóljának köszönhetően 2–1-re nyertek a mieink kedden Tirreniában, míg csütörtökön, a második összecsapáson 1–1-es döntetlen született.
A két mérkőzésen négy Honvéd-MFA-játékos szerepelt, a gólszerző Simon 66 percet kapott az első találkozón, míg a másodikon a 60. percben állt be; Kaczvinszki Dominik végigjátszotta a meccset kedden, csütörtökön pedig az első félidőben kapott lehetőséget; Tóth Levente a győzelem során a 66. percben szállt be, míg a döntetlent alkalmával végig a pályán volt; Lajcsik Vencel a második összecsapáson játszott 90 percet.
U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2 (0–1)
A magyar gólszerző: Simon B. (tizenegyesből), Galántai
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–1 (0–0)
A magyar gólszerző: Fenyő
Az U15-ös válogatott Bencsetler Máté utolsó perces góljával nyert 1–0-ra Horvátország ellen kedden, Újpesten. A csütörtöki összecsapáson újabb győzelmet aratott Sándor György együttese, akkor 3–1-es hazai siker született.
A Honvéd-MFA játékosai közül a gólszerző Bencsetler végigjátszotta az első találkozót, a másodikon a 74. percben állt be; Tompa Ákos az 1–0-s diadal alkalmával védte a nemzeti csapat kapuját; Szlovák Áron kedden az első félidőben kapott lehetőséget, csütörtökön az 54. percben lépett pályára; Oros-Kovács Benedek a második meccsen debütált a válogatottban, s 62 percet játszott.
U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 1–0 (0–0)
A magyar gólszerző: Bencsetler
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 3–1 (2–0)
A magyar gólszerző: Barkóczi (3)






