Mint ismert, 2026. március 12. és 15. között rangos nemzetközi U15-ös tornának ad otthont klubunk. A hat csapat két hármas csoportba került, az A-jelű hármasba korosztályos csapatunk mellett a Paris Saint-Germain és az Elche került. Az Atalanta, a Szpartak Moszkva és az NK Maribor után a francia topcsapattal folytatjuk az együttesek ismertetését, ám a futballkedvelő számára aligha kell a nagy múltú klubot bemutatni.
A Paris Saint-Germain Franciaország legsikeresebb klubja, 1970-es alapítása óta tizenhárom bajnoki- és tizenhat kupagyőzelmet ünnepelhetett. Tavaly Luis Enrique együttese klubtörténeti diadalt aratott. A PSG a 2024-2025-ös kiírásban megnyerte a hazai bajnokságot és a kupát is, továbbá története során először, a Bajnokok Ligája-trófeát is a magasba emelhette. Ezt követően a FIFA-klubvilágbajnokságon a döntőig menetelt. Utánpótlás-csapataik állandó résztvevői a legrangosabb nemzetközi tornáknak. Ami az U15-ös korosztály erősségét illeti, Germain Borg tanítványai szeptemberben megnyerték az U15 Elite Cupot Münchenben, többek közt hét topklub akadémiájának csapatát is két vállra fektették, köztük a Bayern München, a Chelsea, a Liverpool, az Internazionale, a Porto, a Galatasaray és a Real Sociedad együttesét.
Germain Borg, vezetőedző:
„Ez a torna mindenekelőtt egy olyan erős közösségi élmény, amely erősíti az összetartást és a csapatszellemet. Emellett fontos lehetőség a Paris Saint-Germain képviseletére külföldön, hogy a játékosok teljes mértékben megértsék a klub nemzetközi dimenzióját, és büszkén viselhessék annak színeit. Sport szempontból természetesen elvárjuk a játékosoktól a céltudatosságot, az elkötelezettséget és a karaktert a pályán. A legfontosabb azonban az, hogy a játékosok teljes mértékben átéljék a versenyt, megtanulják kezelni a feszültséget, a nyomást és az érzelmeket a pozitív pillanatokban, és a nehezebb időszakokban. Épp az ilyen élmények által épül ki egy csapat ellenálló képessége, és itt mutatkozik meg igazán, hogy képesek együtt előre haladni.”
A Paris Saint-Germain kerete:
Kapusok: Olmeta Hugo, Buan Nicko
Védők: Cisse Mamadou, Sanon Yann, Coulibaly Katim, Maboya Nolan, Samake Hamed, Razafimbahoaka Yoann
Középpályások: Belarbi Zayd, Laymard Warren, Namory Mohamed, Ciobanu Alexandru, Soh Djibril
Támadók: Grenon Rolle Keenan, Malki Mbandzoulou Maïwen, Morisseau Marlon, Tchatcha Myron Junior, Tsamoukounou Claude, Bolou Messie
A IX. Honvéd Motherson & Vulcan Shield Cup teljes programja:
2026. március 12., csütörtök, helyszín: Budapest Honvéd Akadémia
12.00 Atalanta BC–NK Maribor
14.00 Budapest Honvéd FC–Paris Saint-Germain
2026. március 13., péntek, helyszín: Budapest Honvéd Akadémia
12.00 Atalanta BC–FK Szpartak Moszkva
14.00 Paris Saint-Germain FC–Elche CF
2026. március 14., szombat, 12.00, helyszín: Budapest Honvéd Akadémia
12.00 NK Maribor–FK Szpartak Moszkva
14.00 Budapest Honvéd FC–Elche CF
2026. március 15., vasárnap, helyszín: Bozsik Aréna
9.30 Mérkőzés az 5. helyért
12.00 Bronzmérkőzés
14.30 Döntő
SAJTÓAKKREDITÁCIÓ:
Felhívjuk a sajtó munkatársainak figyelmének, hogy a IX. Honvéd Motherson & Vulcan Shield Cup sajtóakkreditációját az alábbi linken éritek el: https://honvedfc.hu/media/sajto-regisztracio




