A Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium vendége volt kedden a Budapest Honvéd küldöttsége. Az intézményben diáknapot tartottak, amelyen a tanulók a Kispesten felnövő Valmar együttes tagjaival is találkozhattak, míg a Honvéd képviseletében Gaál Richárd oktatási és szociális igazgató, Kiss Gyula Vilmos kollégiumvezető-helyettes, illetve Somlai Tamás kollégiumi titkár vett részt az eseményen és tartott előadást a Magyar Futball Akadémia működéséről és mindennapjairól a diákoknak. A résztevők egy különleges vendéggel is találkoztak, hiszen ott volt az iskolában Jairo Samperio, klubunk Európa-liga-győztes szélsője.
„Örömmel tettem eleget a meghívásnak, meséltem a diákoknak a karrierem kezdetéről, a tanulásról, a futballról, próbáltam nekik hasznos tanácsokat adni, esetleg motiválni őket abban, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valaki futballista, profi sportoló legyen. Kérdeztek a pályafutásomról, a magyar és a spanyol futball közötti különbséggel, jó élmény volt a beszélgetés, ahogy láttam, a diákok is élvezték“ – mondta Jairo Samperio.
A beszámoló mellett a tanulók kvízkérdéseket is kaptak, a helyes válaszadók piros-fekete ajándékokat nyerhettek, a diákok pedig ott lesznek csapatunk következő hazai meccsén (április 21-én, az Újpest ellen), hogy szurkoljanak a Honvédnak és Samperiónak.





