Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hinni az elvégzett munkában

Hinni az elvégzett munkában

Klub

Megjelenés: 2022. 02. 09. 11:06Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Dejan Drazic szerint nemcsak a továbbjutás, de az önbizalom miatt is fontos a kupameccs

Harmadik téli igazolásunkként február elején érkezett Kispestre Dejan Drazic, aki a Kisvárda otthonában kezdőként debütálhatott új csapatában, az eredményt tekintve pedig maradt ugyan hiányérzet szerb szélsőnkben, annak egyértelműen örül, hogy bemutatkozott a Honvédban.

„Jó érzés volt újra pályára lépni, hiszen decemberben játszottam utoljára, a felkészülési időszak alatt én is a coviddal küzdöttem és ugye csak nemrég csatlakoztam a csapathoz. De nem panaszkodom, hiszen fizikálisan jól érzem magam, szerencsére elkerültek a sérülések és a társak is kedvesen fogadtak, úgyhogy apránként kezdek beilleszkedni – árulta el Dejan Drazic, aki a Kisvárda győzelmével zárult összecsapásra is kitért. – Az első félidő szerintem nagyon jól sikerült, azután viszont elfáradtunk, én úgy éreztem, főleg a koncentrációnk csökkent. De türelemmel kell lennünk magunk felé, hiszen új edzővel, új elképzelés mentén dolgozunk, én magam is új vagyok, kell egy kis idő, amíg összerázódunk mindannyian, hisz csak pár napja dolgozunk együtt. Lépésről lépésre kell haladnunk.“

Nem állt hosszú idő a csapat rendelkezésére a Kisvárda elleni mérkőzés után sem, hiszen szerdán már újabb kihívás elé néznek a kispestiek: a Kecskemét otthonában vívják majd meg a 8 közé jutásért szóló harcot a Magyar Kupában.

„Mindenképp nyernünk kell a Kecskemét ellen, de nemcsak a továbbjutás miatt – szögezte le Dejan Drazic. – Úgy vélem, az első győzelem mindent megváltoztat majd, szerintem nagyon jó csapatunk van, nagyon jó, technikás játékosok alkotják és én hiszek abban, hogy egy kis sikerélményre van szükségünk ahhoz, hogy átlendüljünk a holtponton és elkezdhessük gyűjtögetni a pontokat a bajnokságban is. Ehhez hinnünk kell abban a munkában, amit elvégzünk az edzésen és bíznunk kell magunkban, fenn kell tartanunk a koncentrációt a meccs legvégéig. Na és természetesen kell hozzá a szurkolók támogatása, Kisvárdán is megtapasztaltam, hogy nagyszerűek! Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen nagy rajtunk a nyomás, de bíznunk kell magunkban, ez lehet a kulcsa a kupameccsnek is.“

2022. 02. 09. 11:06Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub