Az Aranycsapat és a Budapest Honvéd egykori legendás játékosának nevét viselő erőpróbán végzett a dobogó tetején (kapott gól nélkül) U12-es pre-akadémiai csapatunk, ugyanis a Lóránt Gyula Emléktornán, Kőszegen ünnepelhettetek aranyérmet Vass Jánosék.
A fiatalok 15 perces találkozókon bizonyítottak, az első alkalommal pont hétvégi kupaellenfelünk, a Dorog jött szembe, amelyet 3–0-ra győztünk le hála Albert Benjámin találatának és Palaga Bence duplájának. A Mosonmagyaróvár volt a következő ellenfél, itt már Tóth Gergő és Rácz Zsombor gólja döntött (2–0). A ZTE ellen ismét betalált Albert, akárcsak Hanzély Kevin, ezúttal is 2–0-ra nyertünk. Az utolsó csoportmeccsen a Budafokot győztük le 3–0-ra Toluwa Babalola egyszer, Albert Benjámin kétszer zörgette meg a hálót.
Az elődöntő következett, a házigazda fiataljai elleni 2–0-s sikernek hála a fináléban találtuk magunkat. A döntőben a csoportban már legyőtött Mosonmagyaróvár volt az ellenfelünk. Hanzély Kevin találata döntött az aranyérmek sorsáról (1–0).
Vass János: – Kiváló szervezésű emléktornán vettünk részt, ahol sok olyan csapattal is játszhattunk, amelyekkel eddig nem, vagy csak ritkán találkozhattunk. Játékosaink gyorsan alkalmazkodtak a megszokott méretű pályánál kisebb játéktérhez, mindegyik mérkőzésen domináltunk, nagy nyomást helyeztünk az ellenfeleinkre. Szép megoldások és gólok jellemezték a csapat játékát, gratulálunk a játékosoknak a kapott gól nélküli aranyéremhez.
A Budapest Honvéd kerete: Albert Benjamin, Hanzély Kevin, Karácsony Zoltán, Keindl Márk, Marte Miron, Mező Milán, Orbán Barnabás, Palaga Bence, Pető Nimród, Rácz Zsombor, Toluwa Babalola, Tóth Gergő
Lóránt Gyula Emléktorna, U12
Kőszeg
A Budapest Honvéd mérkőzései:
Csoportmérkőzések
Budapest Honvéd–Dorogi FC 3–0
G: Albert, Palaga (2)
Budapest Honvéd–Mosonmagyaróvár 2–0
G: Tóth G., Rácz
Budapest Honvéd–ZTE 2–0
G: Albert, Hanzély
Budapest Honvéd–Budafoki LC 3–0
G: Albert (2), Babalola
Elődöntő
Budapest Honvéd–Kőszegi Lóránt FC 2–0
G: Albert, Hanzély
Döntő
Budapest Honvéd–Mosonmagyaróvár 1–0
G: Hanzély






 (1920 x 900 képpont) (22).jpg)