U14-es együttesünk is megkezdte a bajnoki szezont, miután az első fordulóban nem lépett pályára, mert Hollandiában rangos nemzetközi tornán vett részt. U14-eseink az ETO csapatát fogadták, ám gólnélküli első félidőt követően végül háromgólos vereséget szenvedtek. A mieink szombaton a sereghajtó DVTK otthonában vendégszerepelnek.
Budapest Honvéd FC U14 – ETO Akadémia U14 0-3 (0-0)
Honvéd: Ehmann (Orbán 66.) – Karácsony, Málint, Oláh-Sebők (Kovács B. 61.), Horváth, Babalola (Kamber 61.), Marte (Palaga 66.), Nnadi (Tóth G. 48.), Rácz (Oke 41.), Hanzély (Keindl 61.), Gerencsér
G: Mészáros (58.), Szabó B. (65.), Léránt (73.).
Fűzfa Gergely, vezetőedző:
„Érezhető volt a hollandiai nemzetközi torna utáni tompaság a srácokon. Leginkább a labdás játékunkban van hiányérzet, ezt mindenképp szeretnénk javítani a jövő héten. A labda elleni gyakorolt elemek jó minőségben jelentek meg a mérkőzésen, azonban ellenfelünk két egyéni hibánkból tudott vezetést szerezni. Az eredmény csalóka: bár ellenfelünk többet birtokolta a labdát a mezőnyben, nagyobb helyzeteket 0-0-nál nekünk sikerült kialakítani, amiket sajnos nem tudtunk gólra váltani. Két egyéni hiba után ellenfelünk a második félidő közepén került előnybe, amivel gyakorlatilag lezárta a találkozót. Pozitív elemekből építkezünk, a kevésbé működő dolgokat pedig igyekszünk javítani a következő mérkőzéseken.”
U15-öseink a Fradi elleni 2-1-es vereséget követően az Illes Akadémia ellen a nyitófordulóban döntetlenre végző Debrecent fogadták. Szamosi Tamás tanítványai jövő szombaton, 12.15-kor az ETO-t fogadják.
Budapest Honvéd FC U15 – DVSC U15 1-1 (1-1)
Honvéd: Petró – Török (Matyó 60.), Nyiri (Magyar 41.), Palásti, Pisont (Kovács 71.), Józsa, Menyhárt, Vass (Gerebenes 41.), Tőzsér (Balázs 55.), Varga, Szijjártó
G: Tőzsér (35.), illetve Nagy Á. (15.).
Szamosi Tamás, vezetőedző:
„Az első félidőben ellenfelünk nagy nyomást helyezett ránk, ami miatt nem tudtuk játszani azt, amit előre elterveztünk. Idő kellett, mire felvettük a mérkőzés ritmusát. A második félidőben már azt a csapatot és azt a játékot produkáltuk, amit a mérkőzés kezdete óta szerettünk volna: átvettük a játék irányítását, helyzeteket, ziccereket alakítottunk ki. Sajnos a befejezéseknél rossz döntéseket hoztunk. Ha a mérkőzés egészét nézzük, abszolút megérdemelt a döntetlen.”
Két olyan csapat találkozott egymással az U16-os Kiemelt Bajnokságban, amely az első körben egyaránt győzelemmel távozott. Noha a mieink voltak a pályaválasztók és többet is tettek a győzelemért, végül mindhárom pontot elvitték a vendégek.
Budapest Honvéd FC U16 – Várda Labdarúgó Akadémia U16 0-1 (0-1)
Honvéd: Czinki – Marinyák, Érsek (Ortó 46.), Barton, Horváth-Garaba, Kardos (Vérten 46.), Hegyes, Rotár (Babalola 75.), Völgyi (Halgas 46.), Hajagos, Malomsoki
G: Dovbak (20.).
Körtvélyesi István, vezetőedző:
„Színvonal alatti mérkőzést játszottunk a hétvégén, de a hiányosság nem a mi hibánkból fakadt. Olyan kritikus jelenetek voltak a mérkőzésen, amelyek nem egy kiemelt U16 bajnoki mérkőzésre valók. Játékban és dinamikában megfeleltünk, az előnyünket gólokkal kellett volna érvényesíteni. Több jó teljesítmény is volt, a játékosok egyénileg is elérték a kitűzött célokat.”
Az előző idényben bajnoki címet ünneplő csapatunk ezúttal is remekül kezdte az idényt, hiszen a Budai FC legyőzését követően ezúttal Debrecenből hozta el mindhárom pontot. Petrók Viktorék a következő körben a PMFC-t fogadják (09.13., szombat, 12.15).
DVSC U17 – Budapest Honvéd FC U17 1-2 (0-1)
Honvéd: Balogh – Ferencz, Schwarcz, Varga-Sós, Szőke, Érsek, Martin (Kralicsek 79.), Balaskó (Molnár 61.), Varga (Happe 85.), Kovács (Shodunke 85.), Csákány (Domján 46.)
G: Albert L. (48.), illetve Varga Z. (27.), Érsek (67.).
Petrók Viktor, vezetőedző:
„Az első félidőben jó felfogásban játszottunk, kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, akár nagyobb előnyre is szert tehettünk volna. A második félidő elején kapott gól miatt elvesztettük a fonalat, de törekedtünk továbbra is a saját játékunkra, bár már nem tudtunk meggyőzően játszani. Ezzel együtt megérdemelt a győzelmünk, amiben nagy szerepe volt a csapat küzdőszellemének is.”
Mindkét fordulóban érintetlen maradt U19-eseink kapuja, ezúttal azonban Papp Lőrinc helyett Liziczay Zsombor állt a vonal előtt. Bogdánfi Márton fiai így azon négy csapat közé tartoznak, amelyek hibátlanok két kör után (FTC, MTK, Videoton). Ugyanakkor szombaton 10.00-kor éppen a Fradi látogat az Akadémiára.
DVSC U19 – Budapest Honvéd FC U19 0-4 (0-2)
Honvéd: Liziczay – Horváth, Schön (Bogdán 37.), Komlósi, Kovács (Molnár-Czétényi 60.), Csörgő (Somogyi 68.), Meskó, Ujváry (Miták 60.), Kecskés (Tasi 68.), Milicz, Szabó
G: Komlósi (7., 53.), Kovács E. (13.), Tasi (78.).
Bogdánfi Márton, vezetőedző:
„Nagyon régen láttam már a csapatot ennyire motiváltnak és győzni éhesnek, talán a Suzuki Kupa mérkőzéseihez hasonlítható a mentalitásunk. Az első perctől fogva érezni lehetett, hogy ki akarja jobban a győzelmet. A játék minden fázisában kimagaslóan teljesítettünk. Végig irányítottuk a mérkőzést, mind a labdás, mind a labda nélküli játékban. A támadóharmadban tudtunk pontosítani a játékunkat, a helyzetkihasználásnál is koncentráltak voltunk, így megérdemelt a fölényes győzelmünk. Külön öröm, hogy a csereként pályára lépők is nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Ugyanakkor a mérkőzés után hangsúlyoztuk a csapatnak, hogy ha ilyen játékra képesek, nem dőlhetnek hátra: ez lesz az elvárás velük szemben a jövőben. Most már a következő ellenfélre koncentrálunk.”


.jpg)


