Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hiába a mezőnyfölény, a Kozármisleny örülhetett

Hiába a mezőnyfölény, a Kozármisleny örülhetett

Mérkőzések

Megjelenés: 2026. 04. 11. 23:47Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Medgyes Zoltán még egyenlített, de két megpattanó labda a vesztünket okozta. A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában 2–1-es vereséget szenvedtünk a Bozsik Arénában a HR-Rent Kozármisleny ellen.

A fordulóban valamennyi mérkőzés előbb kezdődött, így annak tudatában léptünk pályára, hogy a Mezőkövesd, a Vasas és a Kecskemét is győzelemmel abszolválta saját mérkőzését. A szakmai stáb sérülés miatt nem számíthatott Baki Ákosra és Szamosi Ádámra, Kállai Kevin pedig négymeccses eltiltása miatt volt maródi. Az már a találkozó elején kirajzolódott, hogy a mieink fognak dominálni, a baranyaiak pedig kontrákra rendezkednek be.

Az első komolyabb lehetőséget a 9. percben jegyezhettük fel: Medgyes cselezett, majd tette tovább remekül a labdát Zuigebernek, a lövését hatalmas bravúrral fogta Oroszi. A ’Misleny is megmutatta, hogy nem véletlen szerzett több pontot felsőházi együttesek ellen: Bő negyedóra elteltével Kozics tüzelt távolról, Tujvelnek bár nem kellett közbeavatkoznia, a labda a centikkel a bal ficak mellett zúgott el. A 35. minutumban Medgyes lövése szállt kapu fölé.

A fordulást követően az első lehetőség a vendégek előtt adódott: Zamostny szabadrúgása csak kevéssel kerülte el a kaput. A 62. percben Zamostny ugratta ki Babinszkyt, aki ziccerben léphetett ki, Tujvel nagy bravúrral védett ekkor még. Néhány momentummal később azonban Kozics kapott labdát a tizenhatosunknál, aki egy átvétel után lőtt, a blokkolni igyekvő Csonka lábáról azonban Tujvel kapujába vágódott a labda (0–1). A vendég kapura ezt követően megnőtt a nyomás: a 72. percben egy sikeres letámadással Nyers szerzett meg egy labdát, amelyet Ujváry adott középre, Medgyes pedig szépségdíjas, akrobatikus mozdulattal – Oroszinak esélyt sem adva – a jobb sarokba helyezett (1–1). A 78. percben újabb veszélyes kontrát vezetett a vendég együttes, amikor Kocsis Dominik mélységi átadása után Herczeg Botond hozta ziccerbe Zsóri Dánielt és bár Ujváry visszaért, a blokkolást követően a jobb sarokba pattant a labda (1–2). Jövő szombaton 14.00-tól, a következő forduló rangadóján, a Mezőkövesd otthonába látogatunk.

MERKANTIL BANK LIGA, 2025/26, 25. FORDULÓ 

BUDAPEST HONVÉD FC–HR-Rent Kozármisleny 1–2 (0–0)

Bozsik Aréna, 2550 néző. Vezette: Rúsz Márton (Szert Balázs, Szilágyi Norbert).

HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Csonka (Kesztyűs, 90.), Csontos – Ujváry, Pekár, Zuigeber (Kántor, 81.), Hangya (Varga B., 73.) – Medgyes, Nyers, Gyurcsó (Pinte 73.). Sportigazgató: Fórizs Sándor

Kozármisleny: Oroszi – Bíró, Horváth D., Vajda, Turi (Gaján, 85.), Mikolay (Csucsánszky, 90+1.) – Kocsis D. (Dóra, 90+1.), Kozics, László (Herczeg, 76.) – Babinszky (Zsóri, 76.), Zamostny. Vezetőedző: Czuczi Mátyás

G: Medgyes (72.), illetve Kozics (63.), Zsóry (78.).

Fórizs Sándor, sportigazgató: 

„Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben volt három helyzetünk, amiket sajnos nem sikerült értékesítenünk. A második játékrészben ismét helyzettel indítottunk. Az ellenfélnek volt egy nagy helyzete, amit Tomás Tujvel nagyszerűen védett, az azt követő szögletből sajnos egy megpattanó lövésből gólt kaptunk. Sikerült felállnunk és kiegyenlítettünk. Bíztam abban, hogy ezt a mérkőzést meg tudjuk fordítani, de sajnos ismét egy megpattanó lövésből kaptunk gólt, így 2-1-re alakult az eredmény. Cseréltünk, és bíztunk abban, hogy gólt vagy gólokat tudunk szerezni, de ez sajnos ma nem jött össze.”

Czuczi Mátyás, vezetőedző: 

„Először is nagyon büszke vagyok a srácaimra, mert úgy gondolom, hogy egy NB I-es klubtól hoztuk el idegenben a három pontot, akik szinte feljutók. A mérkőzés elején a kapusunk meccsben tartott minket, de a második félidőben a stábommal sikerült jól reagálnunk a mérkőzésre. Úgy tudtunk kijönni, hogy a találkozót akár a magunk javára tudjuk fordítani és el tudjuk hozni a három pontot."


2026. 04. 11. 23:47Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub