Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hétvégi Honvéd

Hétvégi Honvéd

Klub

Megjelenés: 2022. 11. 21. 15:14Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Heti program – szombaton az akadémistáké a színpad, második csapatunk Pécsre utazik

Az NB I-es gárdánk, felnőtt női és öregfiúk-együttesünk már téli szünetre vonult, ám akadémistáink és második csapatunk bajnoki küzdelmei folytatódnak (a hétvégén).

Szombaton lépnek pályára utánpótláscsapataink. U14-es együttesünk délelőtt 10 órakor az MTK-t fogadja utánpótlásközpontunkban. Ezt követően a nap másik hazai találkozója kezdődik, 12 órakor U15-ös csapatunk a Kisvárdával meccsel.

Másik két korosztályos együttesünk az ország két sarkában öregbítheti a Honvéd nevét. U19-es alakulatunk 12 órakor Szombathelyen vendégeskedik és az Illés Akadémia ellen méri össze tudását, míg U16-osaink a 13:30-kor kezdődő debreceni kirándulás során csapnak össze a DVSC fiataljaival. U17-es gárdánk a héten nem játszik bajnoki mérkőzést.

Vasárnapra egy mérkőzés marad, amikor is második együttesünk a PTE-PEAC vendége lesz. A pécsi bajnoki 13 órakor veszi kezdetét és egyben zárja a heti Honvéd-programot.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. november 26., szombat

U19, Kiemelt csoport, 10. forduló
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA
Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep, 12:00

U16, Kiemelt csoport, 11. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Várda Labdarúgó Akadémia
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

U15, Kiemelt csoport, 10. forduló
DVSC–Budapest Honvéd-MFA
Debrecen, Labdarúgó Akadémia Központ, 13:30

U14, Kiemelt csoport, 10. forduló
Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

2022. november 27., vasárnap

NB III, Közép csoport, 19. forduló
PTE-PEAC–Budapest Honvéd II
Pécs, Várkői Ferenc Diák- és Szabadidőpont Központ, 13:00

.

2022. 11. 21. 15:14Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub