A héten elkészült csapatunk tavaszi bajnoki menetrendjének előzetes időbeosztása.
A 16. forduló zárómérkőzésén 20 órától fogadjuk február 2-án a Videotont a tavaszi rajton, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. Ezt követően is maradunk a fővárosban, a budafoki meccsünket előbb az ESMTK elleni Magyar Kupa-meccs a Bozsik Arénában (és továbbjutás esetén, a finálé kivételével is az összes meccset Kispesten játszhatjuk a sorozatban), majd két hazai bajnoki követi. Márciusban már többször is utazunk vidékre, a hónap első napján Csákvár felé vesszük az irányt, két héttel később pedig sorozatban három vidéki utazás következik, előbb Békéscsabára, majd Karcagra és végül Tiszakécskére, utóbbi meccset egy válogatott szünet előz meg. A hónapban csak egyszer játszunk saját közönségünk előtt bajnokit, ekkor a Kecskemét látogat Kispestre, jelen állás szerint (amennyiben a tv-s választás nem befolyásolja az időpontot) március 8-án. Békéscsabán nem vasárnapi, hanem szombati napon lépünk pályára, mivel március 15-én nem lehet mérkőzést rendezni.
Áprilisban megváltoznak a hazai kezdési időpontok, 19 órakor indul útjára a labda a Bozsik Arénában, Tiszakécske mellett pedig Mezőkövesden is jelenésünk lesz. Májusban jön a szezon utolsó vidéki bajnokija Szegeden, a pontvadászat legnagyobb rangadója a Vasassal szemben, majd a szezonzáró Zuglóban.
Tavasszal a nem tv-s hazai mérkőzéseink áprilisig egységesen 17, míg április közepétől 19 órakor kezdődnek.
A kezdési időpontok elsősorban tv-s közvetítések miatt még változhatnak, az M4 Sport által nem közvetített mérkőzések továbbra is élőben követhetőek YouTube-csatornánkon.
A BUDAPEST HONVÉD FC TAVASZI BAJNOKI MENETRENDJE:
Február 2. (hétfő) 20:00 – 16. forduló
Budapest Honvéd FC–Videoton FC Fehérvár
Bozsik Aréna
Február 8. (vasárnap) 14:00 – 17. forduló
Budafoki MTE–Budapest Honvéd FC
Budafoki MTE Sporttelep – Budafok
Február 11. (szerda) 17:00 – 5. forduló
Budapest Honvéd FC–ESMTK
Bozsik Aréna
Február 15. (vasárnap) 17:00 – 18. forduló
Budapest Honvéd FC–Szentlőrinc
Bozsik Aréna
Február 22. (vasárnap) 17:00 – 19. forduló
Budapest Honvéd FC–FC Ajka
Bozsik Aréna
Március 1. (vasárnap) 15:00 – 20. forduló
Aqvital FC Csákvár–Budapest Honvéd FC
Tersztyánszky Ödön Sportközpont – Csákvár
Március 8. (vasárnap) 17:00 – 21. forduló
Budapest Honvéd FC–Kecskeméti TE
Bozsik Aréna
Március 14. (szombat) 14:00 – 22. forduló
Békéscsaba 1912 Előre–Budapest Honvéd FC
Kórház utcai Stadion – Békéscsaba
Március 22. (vasárnap) 14:00 – 23. forduló
Karcagi SC–Budapest Honvéd FC
Liget úti Sportcentrum – Karcag
Április 5. (vasárnap) 17:00 – 24. forduló
Tiszakécskei LC–Budapest Honvéd FC
Városi Sportcentrum – Tiszakécske
Április 12. (vasárnap) 19:00 – 25. forduló
Budapest Honvéd FC–HR-Rent Kozármisleny
Bozsik Aréna
Április 19. (vasárnap) 17:00 – 26. forduló
Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd FC
Mezőkövesdi Városi Stadion – Mezőkövesd
Április 26. (vasárnap) 19:00 – 27. forduló
Budapest Honvéd FC–Soroksár SC
Bozsik Aréna
Május 3. (vasárnap) 17:00 – 28. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budapest Honvéd FC
Szent Gellért Fórum – Szeged
Május 10. (vasárnap) 19:00 – 29. forduló
Budapest Honvéd FC–Vasas FC
Bozsik Aréna
Május 17. (vasárnap) 17:00 – 30. forduló
BVSC-Zugló–Budapest Honvéd FC
Szőnyi úti Stadion




