Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hatékonyabban kell játszani

Hatékonyabban kell játszani

Akadémia

Megjelenés: 2022. 05. 10. 16:27Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A kimaradt helyzetek megbosszulták magukat, pont nélkül maradt U19-es csapatunk

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt U19-es együttesünk Szombathelyre látogatott, márciusban a két csapat találkozóján 2–0-ra nyertek a mieink Kispesten, az eredmény pedig most is hasonlóan alakult, viszont vendéglátónk örülhetett.

Az első félidőben végig a kispestiek domináltak, azonban egyik lehetőségünket sem sikerült értékesíteni, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a felek.

Ami viszont az egyik oldalon nem ment be, az a másikon igen, mindössze nyolc perce tartott a második játékrész, amikor két pontrúgásból szerzett góllal már kettővel ment az Illés Akadémia, s ugyan Pinezits Máté tanítványai küzdöttek a szépítésért és az esetleges pontszerzésért, végül 2–0-s eredménnyel zárult a mérkőzés.

U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 11. FORDULÓ

ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS–BUDAPEST HONVÉD-MFA 2–0 (0–0)

Szombathely, Haladás Stadion

V: Cseh R. (Varga P., Török B.)

G: Bunevácz (47.), Szvoboda (53.)

Honvéd-MFA: Schrankó – Zsigmond, Gera (Moery, 84.), Gincsai, Átrok, Fehér B. (Varga G., 58.), Polák (Kovács V., 65.), Fábiánkovits, Pilter, Morvai, Krajcsovics

Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Lehet rendbontó lesz, amit mondok, de hetek óta tartó rossz széria ide vagy oda, a srácok, amit lehetett, kitették a pályára. Ezzel együtt a felelősséget vállaljuk, hiszen továbbra is rajtunk múlik, hogy a meccsen mutatott játék és felfogás hatékonyságban is megmutatkozzon. Minden ilyen mérkőzésbe belehalunk, nem is kicsit, de a mostani találkozó erőt és hitet kell hogy adjon az egész csapatnak!

2022. 05. 10. 16:27Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia