2010 és 2016 között 173 tétmérkőzésen védte a Budapest Honvéd kapuját Kemenes Szabolcs, szerdán azonban már a III. Kerületi TVE szakvezetőjeként néz szembe a piros-fekete gárdával. Egykori játékosunk vezetőedzőként első tétmérkőzésére készül a kispesti klub ellen, s amellett, hogy minden szempontból örül a sorsolás eredményének, természetesen csapatával eltűntetné a kétosztálynyi különbséget.
Hat évet töltöttél el a Honvédnál játékosként, és edzőként sem először csapsz össze a kispesti gárdával. Mi volt az első reakciód a sorsolást követően?
Hatalmas mosoly ült ki az arcomra! Negyedik éve vagyok edző, de már harmadszor találkozom a Honvéddal a Magyar Kupában. Budaörsön Bognár György stábjában dolgoztam, akkor kétszer is összesodort minket a sors, most pedig vezetőedzőként a III. Kerülettel is a kispesti gárdával csapunk össze. A játékosaimnak is hangsúlyoztam, hogy a számunkra legideálisabb ellenfelet kaptuk, hiszen megmérkőzhetünk egy első osztályú csapattal. Kispesti kötődésem miatt pedig számomra különösen érdekes, hogy a Honvéd mindig visszatér az életembe, így én még boldogabban fogadtam a sorsolás eredményét. Egyelőre nincs bennem különösebb drukk emiatt, de a mérkőzés előtt közvetlenül biztosan eszembe jut majd, hogy ki is az ellenfél, pláne, ha mondjuk Ivan Lovric vagy Djordje Kamber jön szembe az öltözőfolyosón.
Amióta vezetőedző vagy, vagyis az elmúlt másfél évben, a Vasast és a Szegedet is búcsúztattátok a sorozattól. A Honvéd ellen is meglepetésre készültök?
Mindenképpen fontos számomra a Magyar Kupa, kifejezetten szeretek erősebbnek taksált ellenfelekkel összecsapni. A szerdai meccs erre jó példa, ebből a csatából nagyon rosszul nem jöhetünk ki. Ha a Honvéd esetleg nyer a Kalap utcában, mindenki csak bólint rá, papírforma-eredmény. Amikor játékosként a Honvéddal alacsonyabb osztályú ellenfélhez látogattunk, akkor is minket nyomott az esélyesség terhe. Viszont a III. Kerülettel – mint „kiscsapat” – most felszabadultan játszhatunk, a végeredményből igazán nem jöhetünk ki rosszul. Nyilván nem szeretnénk tíz gólt kapni, de egy jelenlegi első- és harmadosztályú csapat találkozóján nekünk sokkal kevesebb veszítenivalónk van. Erőfelmérőként viszont kiváló lehetőség ez az összecsapás azoknak a fiatal játékosainknak, akik karrierjük elején járnak, hiszen testközelből tapasztalhatják, hogy egy NB I-es csapathoz képest hol tartanak. Több pozitív összetevője is van tehát ennek a meccsnek, sőt, negatívat nem is tudok mondani.
Mennyire befolyásolhatja a mérkőzés kimenetelét, hogy a III. Kerület a felkészülési szezon közepén tart, a Honvéd viszont már folyamatosan bajnoki meccseket játszik?
Érdekes kérdés, hiszen nekünk a kupameccset követően még két hetünk lesz a bajnoki rajtig. De összességében nem gondolom, hogy ez számottevő különbséget jelentene. Amit az előbb is említettem, a tény, hogy egy ilyen erős csapattal játszhatunk kupameccset, egyértelműen felülírja, hogy épp a felkészülés hányadik hetét tapossuk. Nyilván nem vagyunk ugyanabban a ritmusban, mint a Honvéd, de nem gondolom, hogy a játékosaim ezen agyalnának ekkora feladat előtt, és a találkozó lefolyását sem ez fogja meghatározni. Mi kellőképpen felkészültünk és jó állapotban várjuk az összecsapást.
Játékosként jól ismertek a kispesti szurkolók, de már több éve szakvezetőként tevékenykedsz. Hogy érzed magad a kispadon, mit szeretnél a karrieredből kihozni?
Labdarúgó-pályafutásomat követően edzőként abszolút ki tudtam kiteljesedni, nagyon jól érzem magam ebben a szerepben. Bár nyilván trénerként már nagyon sok mindent másként látok, a futballról alkotott véleményem, filozófiám játékoskoromban alakult ki, sokat tudok meríteni belőle. Talán a karrierem során sokszor fogalmaztam meg magamnak irreális célokat, amelyeket rajtam kívül álló okok miatt nem tudtam elérni, vagy szimplán nem voltam elég jó hozzá. Éppen ezért edzői pályafutásomra csak azt határoztam meg célnak, hogy önmagam legjobb verzióját hozzam ki belőle. Hogy ez később a Premier League-re lesz elég, vagy örökre az NB III-ra, azt nem lehet megmondani, de nem is ez számít. Kis lépésekben szeretném a saját utamat járni, nem tekintek a jövőbe. Egyelőre remekül érzem magam és bízom a sikeres folytatásban is.
Nagyjából féltávnál a III. Kerületi TVE hat ponttal vezeti az NB III Nyugati csoportját. Mennyire van előtérben a feljutás kérdése?
Természetesen vannak céljai a klubnak, amely akár egy osztálylépés is lehet. Ezzel együtt nincs könnyű dolgunk, a harmadosztály hatvan csapatából mindössze három jut fel év végén, ami nagyon masszív menetelést igényel az együttesektől. Jelenleg a helyzetünk jó, de 17 forduló hátravan, hosszú még a bajnokság. Éppen ezért nem is nagyon beszélünk még a klubon belül az esetleges feljutásról, örülünk a jó teljesítménynek, májusban kiderül, hogy ez mire lesz elég.





