Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hasznos első tíz nap

Hasznos első tíz nap

Klub

Megjelenés: 2022. 12. 10. 15:55Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A felmérések után a védőmunka fejlesztésével foglalkozott a csapat – fotókkal

Bő kéthetes szünetet követően álltak újra edzésbe december elejétől ismét Dean Klafuric tanítványai, akik a konditermes gyakorlatok mellett olykor napi két tréninget végeztek és egymás közötti játékot is vívtak. A játékosok teljes erőbedobással kezdték meg a december 22-ig tartó téli felkészülés első szakaszát. A karácsonyi szünetig pedig két felkészülési mérkőzés is vár csapatunkra, előbb 17-én Lokomitiv Zagreb, míg rá öt napra, december 22-én az NK Varazdin érkezik Kispestre.

A szombat délelőtti edzést követően vezetőedzőnkkel beszélgettünk a decembert indító időszakról.

„Nagyon elégedett vagyok az első tíz nappal – kezdte értékelését Dean Klafuric –, amiből az első hármat a felmérések tettek ki, ezek után főleg a védőmunka fejlesztésével foglalkoztunk. Hasznos munkát végeztünk, jó volt a csapat és az edzői stáb hozzáállása is, edzésről edzésre egyre jobb közösségé válunk.”

Az első teljes hetét egymás közti játékkal zárta első csapatunk, ami kiváló visszajelzés volt szakami stábunknak.

„A játékosok nagyon elhivatottak, mindenki fókuszált és éles volt folyamatosan, ami a mi munkánkat is megkönnyíti. A hét utolsó edzésén arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen a játékosok közötti kommunikáció, mennyire van meg az összhang és a csapatmunka. Fontos volt, hogy lássuk az elmúlt héten tanultakat a pályán is, pozitívan zártuk a felkészülés első hetét. Jó munkát végeztek a srácok” – fejezte be Dean Klafuric.

A hétzáró edzésen már nem lehetett ott Bocskay Bertalan, akivel most leginkább a konditeremben találkozhatunk, középpályásunk bokájában ugyanis fáradásos törést szenvedett. Korosztályos válogatott tehetségünk már el is kezdte a rehabilitációs munkát, s bízunk benne, hogy a tavaszi szezonban minél hamarabb újra a pályán láthatjuk.


2022. 12. 10. 15:55Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub