Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Három évtized története

Három évtized története

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Ellenfélnéző – finn riválisunk is híres az utánpótlás-neveléséről

Hétfőn sorsolták ki az Európa-liga első selejtezőkörének párosításait, amely alapján hazai pályán kezdi meg szereplését a Budapest Honvéd az Inter Turku ellen.

A finn riválist 1990-ben, utánpótlás-nevelő klubként alapították, s két évvel később indítottak csak felnőttcsapatot a harmadosztályban, ahonnan apránként kapaszkodtak fel a ranglétrán. Először 1996-ban jutottak fel a Veikkausliigába, azaz a finn élvonalba, ahol több dobogós helyezés mellett 2008-ban megszerezhették történelmük eddigi legnagyobb sikerét, a bajnoki címet.

Akárcsak a Budapest Honvéd, az Inter Turku is híres utánpótlás-nevelő munkájáról, akadémiája ott van az ország legjobbjai közt, számos korosztályos válogatottat neveltek ki a finn futballnak és a jelenlegi keretükben is találhatunk a műhelyükből kikerült fiatalokat.

A klub nemzetközi karrierje során még sosem találkozott magyar csapattal, ellenben magyar játékost már soraiban tudhatott: két éven át, 2013 és 2015 között erősítette a Turku együttesét ugyanis Gruborovics Tamás. A szegedi születésű középpályás gyerekként költözött a családjával Finnországba és 78 mérkőzésen lépett pályára riválisunk színeiben, amely során 12 gólt szerzett.

A legtöbb hideg éghajlatú európai országhoz hasonlóan a finn bajnokságot is nyáron rendezik. Tavaly a 2. helyen zárt az Inter Turku, amely idén 9 forduló után 6 győzelmével vezeti a tabellát. A csapat ott volt az Európa-liga előző idényében is: 4–3-as összesítéssel maradt alul az első selejtezőkörben a dán Bröndby csapatával szemben.

A transfermark.de oldal szerint a klub játékoskeretének összértéke 2.45 millió euró – a Honvédé 8.75 millió –, a legértékesebb játékosai (Rick Ketting, Alvaro Muniz és Liliu) pedig 300 ezer eurót érnek. A gárdát immár második éve spanyol edzői stáb irányítja, élén José Riveiro vezetőedzővel. Játékosaik között találunk rutinos, korábbi válogatott labdarúgókat is, mint a 64-szeres ghánai válogatott középpályás, Anthony Annan, a kétszeres finn válogatott kapus, Henrik Moisander, valamint a csapatkapitány, Timo Furuholm, aki tízszer húzhatta magára a finn nemzeti csapat mezét.

A koronavírus-járvány miatt átalakított Európa-liga selejtezőinek párharcai egy mérkőzésen dőlnek el, a sorsolásnak köszönhetően pedig Budapesten kerülhet sor a találkozóra. Augusztus 27-én, csütörtökön 21 órától fogadjuk finn riválisunkat az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a járványhelyzet miatt, az UEFA szabályainak megfelelően, zárt kapuk mögött.


Fotó: Facebook / FC INTER Turku

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub