Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Harcolni egymásért

Harcolni egymásért

Klub

Megjelenés: 2021. 12. 03. 11:32Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Lukas Klemenz szerint agresszív hozzáállásra lesz szükség a Paks otthonában

Péntek este Pakson lép pályára a Budapest Honvéd az OTP Bank Ligában, ahol újabb fontos mérkőzés vár Horváth Ferenc együttesére. Lukas Klemenz szerint az egy héttel korábbi, Újpest elleni vereség rányomta a bélyegét az öltözői hangulatra, hiszen nem először kellett átélni a rémálomszerű, utolsó pillanatban elszenvedett vereséget, de tanulságként kell kezelni a folytatásra.

„Kielemeztük azt a találkozót, tudjuk, hogy mit rontottunk el, ugyanakkor azért volt néhány jó dolog is a meccsen, amit meg kell ragadnunk és előnyt kell kovácsolnunk belőle a Paks ellen – mondta a kispestiek 26 esztendős lengyel védője. – Fontos, hogy még jobban fókuszáljunk, még többet beszéljünk a szünetben, hogy ne fordulhasson elő még egyszer ilyen vereség. Felkészültünk a Paks játékából, tudjuk, hogy igazi támadófutballt játszanak, hogy nagyon erősek mind védekezésben, mind a támadózónában. Sok párharcot nyernek, harcos, agresszív társaság, de a mi csapatunkban is ott van az erő, amit muszáj megmutatnunk a pályán. Nem lesz könnyű, ezt mutatja az is, hogy a Paks lőtte a legtöbb gólt eddig a szezonban, de tapasztalt játékosokból áll a csapatunk, együtt kell harcolnunk ezért a győzelemért. Ugyanolyan agresszívan kell fellépnünk, mint amire az ellenféltől számítunk. Itthon, a Bozsik Arénában fontos sikert arattunk ellenük, akkor is egymásért, a csapatért harcoltunk. Most is ezt kell tennünk.“

2021. 12. 03. 11:32Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub