Közel teljes kerettel készülhetett csapatunk az FC Ajka elleni bajnoki mérkőzésre, a kispadra ugyanis Pekár István és Csonka Bonifác is leülhetett, mellettük pedig Varga Kevin és Gyurcsó Ádám is ott volt a huszonhármas keretben. Vezetőedzőnk, Feczkó Tamás azonban mindössze egy helyen változtatott kezdőcsapatán a Szentlőrinc elleni győztes mérkőzéshez képest: az előző fordulóban komolyabb sérülést elszenvedő, 3-4 hetet kihagyni kényszerülő Szabó Tibor helyett Kesztyűs Barna került a kezdőcsapatba. A Mezőkövesd szentlőrinci botlásának köszönhetően egy esetleges kispesti győzelemmel akár 10 pontra is nőhetett a különbség a harmadik, már nem feljutó pozícióval szemben. A vendégeket egykori legendánk, Csábi József vezette harcba, és bár a BVSC ellen tavaly Feczkó Tamás vezetésével megtört csapatai ellen az átok, az eddigi hat meccsből mindössze ez az egy volt az, amikor nem vereséggel hagytuk el a pályát.
A találkozó első helyzeteit a vendégek jegyezték: A 9. percben előbb Tóth Gergely, majd egykori játékosunk, Kovács Nikolasz beadása után is Jelena fejelt, mindkétszer Tujvel védett óriási bravúrral – zúgott is az Északi Kanyarból a „Tomás Tuvel! Tomás Tujvel!” – rigmus.
A 12. minutumban a mieink is közel álltak a gólszerzéshez: Csontos ívelt középre, Szabó Alex jól érkezett a hosszú oldalon, de nem találta el a kaput. Bő negyedóra után az Ajka elleni mérkőzésekre jellemző ’tűz’ is megérkezett a Bozsik Arénába, amikor Szabó Alex és Makrai Gábor akaszkodtak össze. A 25. percben egy szögletvariáció után Hangya talált a hálóba, a játékvezető azonban érvénytelenítette a gólt. A szünetben Feczkó Tamás hármat is cserélt, érkezett Zuigeber Ákos, Ujváry Ferenc és Kállai Kevin is a pályára, ez pedig úgy tűnt felrázza a csapatot, mert már a 47. percben Medgyes elől kellett tisztáznia a vendég védelemnek. Az 59. percben Zuigeber beadása után Medgyes bólintott, Szabados elképesztő reflexképességeiről tanúbizonyságot téve hárította a közvetlen közelről leadott próbálkozást. Majd néhány momentummal később Baki léc alá tartó felhőfejesénél is nagyszerűen védett. Egyórányi játék után Zuigeber ollózott, ám Szabados ekkor is a helyén volt. A 74. percben Zuigeber ívelte fel a labdát, minekután Szabó Alex készített le, Szamosi tüzelt 15 méterről – és bár Móri másképp látta – Szabados ujjheggyel kitolta a lövést. A 86. percben aztán megvillantak a cserék: Varga Kevin adott forintos labdát a mindössze öt perce pályán lévő Gyurcsónak, aki egy lövőcsel után higgadtan gurított a bal sarokba (1–0).
A győzelemmel továbbra is három pont az előnyünk a Vasassal szemben és a kilencedik mérkőzésen maradtunk veretlenek a bajnokságban. Ezzel együtt Feczkó Tamás is először ünnepelhetett győzelmet csapatával az Ajka ellen.
MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 19. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–FC Ajka 1–0 (0–0)
Bozsik Aréna, 2318 néző. Vezette: Móri Tamás (Szabó Dániel, Halmai Kristóf).
HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Baki, Csontos – Pinte (Varga K., 72.), Kesztyűs (Kállai – a szünetben), Szamosi, Hangya – Medgyes (Gyurcsó, 81.), Kántor (Ujváry, – a szünetben), Nyers (Zuigeber, – a szünetben). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Ajka: Szabados – Kovács N., Bacsa, Tar, Kenderes, Tóth G. – Kopácsi, Sejben – Csizmadia (Mohos, 85.), Makrai (Cipf, 63.) – Jelena (Tóth T. 85.). Vezetőedző: Csábi József
G: Gyurcsó (86.).
Feczkó Tamás: Óriási különbség volt a két félidő között. Az első játékrészben csak pontrúgásból voltak helyzeteink, akadozott a játékunk, Tomásnak két védést is be kellett mutatnia. A második félidőben teljesen másképp jöttünk ki a pályára, végig domináltunk, de a vendégeknek is volt nagyobb helyzete. Imádom a csapatomat, tényleg egy nagybetűs csapat. Mindenkire szükség van, mindenki tisztában van vele, hogy komoly céljaink vannak. Tomástól Gyurcsóig mindenki hozzá tudott tenni a mai mérkőzéshez. A légkör mindig fantasztikus, felemelő érzés, hogy a szurkolóink az utolsó másodpercig bíznak bennünk. Az utolsó percig küzdöttünk azért, hogy jó eredményt érjünk el, a második félidő alapján megérdemelten győztünk.
Csábi József: Nagyon jó meccset játszottunk a feljutás esélyesének otthonában. Nagyot léptünk előre, de sajnos továbbra is gólképtelenek vagyunk. Nem tudtuk berúgni a helyzeteinket, pedig komoly lehetőségeink voltak. Sajnálom, hogy a 86. percben egy előre vágott labdából kaptunk gólt, nem érzem feltétlenül igazságosnak az eredményt. Az érezhető volt, hogy míg a vendégek Varga Kevinnel és Gyurcsó Ádámmal tudtak cserélni, nekünk ez a lehetőségünk nem volt meg. Nem mondom, hogy ezen múlt, de Gyurcsó berúgta azt, amit mi kihagytunk. Nehéz a helyzet, de nem reménytelen.
A mérkőzés összefoglalója:



