Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gyurcsó Ádám: Emberként és közösségként is egy irányba kell húznunk

Gyurcsó Ádám: Emberként és közösségként is egy irányba kell húznunk

Első csapat

Megjelenés: 2026. 03. 14. 10:57Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Együttesünk a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre csapatához látogat a Kórház utcai Stadionba. A mérkőzés előtt támadónkat, Gyurcsó Ádámot kérdeztük.

Miután csapatunk biztosította helyét a Magyar Kupa elődöntőjében, hétfőn a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában 1–0-s vereséget szenvedett a Kecskemét ellen. Gyurcsó Ádám kiemelte: ugyan a múlton már nem lehet változtatni, azonban egy ilyen szituációból erősebben kell kijönni. 

„Pár nappal a kecskeméti találkozó előtt mindenki ünnepelt, hiszen óriási győzelmet arattunk, de ugyanaz a csapat vagyunk akkor is, amikor nyerünk, és akkor is, amikor veszítünk. Egy rangadót játszottunk egy riválissal. Sajnos nem sikerült megnyernünk a találkozót, de még sok van hátra, szerintem nem ez a mérkőzés fogja eldönteni a bajnoki cím vagy a feljutás sorsát. Fontos mérkőzés volt, de az ezután következők még fontosabbak lesznek. Saját magunknak tettük magasra a lécet a korábbi teljesítményünkkel, és most ettől maradtunk el, mind egyénileg, mind csapatszinten. Nem nagyon tudok kiemelni senkit – kezdve magammal –, aki hozzá tudta volna tenni azt, amit a kupamérkőzésen. Sajnos ez benne van a futballban: nem lehet minden mérkőzést megnyerni, és bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk mindig ugyanazt a teljesítményt letenni az asztalra” – mondta, majd hangsúlyozta, a csapatnak gyorsan túl kell tennie magát a vereségen, hiszen a közeljövőben kulcsfontosságú találkozók várnak rá. 

Feczkó Tamás együttese szombaton a tabella 13. helyén álló Békéscsaba vendégeként lép pályára. A két csapat legutóbb ősszel, a hetedik fordulóban találkozott egymással, akkor Zuigeber Ákos és Baki Ákos góljával 2–1-re sikerült felülmúlni a lila-fehéreket. 

„Biztos, hogy nem lesz egyszerű a Békéscsaba ellen. Nyilván három pontért utazunk, több okból kifolyólag is. Szeretnénk javítani, és a szezon végén is a tabella élén maradni. Vannak olyan motivációink, amelyek elegendőek ahhoz, hogy úgy lépjünk pályára, hogy csak mi jöhessünk le győztesen a pályáról. Bízom a társaságban és a stábban,  szerintem össze fogjuk tudni szedni magunkat, és sikeres mérkőzést fogunk zárni.”

MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 22. FORDULÓ

Március 14. (szombat) 14:00

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–BUDAPEST HONVÉD FC

Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Stream: Budapest Honvéd FC/YouTube

2026. 03. 14. 10:57Első csapat

Kapcsolódó hírek

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Az elnökség szavazatai alapján szeptemberben mindössze 17 éves támadó középpályásunk érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat.

2026. 10. 29. | Első csapat