Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelemmel fejeztük be az idényt

Győzelemmel fejeztük be az idényt

Klub

Megjelenés: 2024. 11. 13. 15:23Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Öregfiúk: A Honvéd BKE a tabella élén telel

A 11. fordulóban Biartorbágyon lépett pályára a Honvéd BKE. A korábbiakhoz képest a csapat összeállítása két helyen változott. Komora távollétében a csapat joly jokere Plókai Attila állt a kapuba, Lázár Zsoltot pedig Lukács Bálint helyettesítette.

Plókai Attilának nem volt szokatlan a kapus poszt, hiszen a csupaszív védő nem először állt a gólvonal elé. A vészkapus nem okozott csalódást kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést.

Szokásos mentalitással kezdtük a mérkőzést, de ezúttal nem volt olyan gördülékeny a játékunk, mint a korábbi meccseken. Az első kispesti gólra viszonylag sokat, 34 percet kellett várni, ekkor Rajz törte meg a hazaiak ellenállását. Szünet előtt egy perccel Tóth Csaba szerezte a második gólunkat. A második félidő elején két perc alatt kétszer is bevettük a vendéglátók kapuját, előbb Rajz, majd Youla mattolta a Viadukt védelmét. A 78. percben Youla második gólját szerezte. Öt perccel később Tóth Csaba állította be a találkozó végeredményét.

A Honvéd BKE megérdemelt sikert aratott. A forduló rangadóján az MTK 3-1-re verte a Ferencvárost, így a kispestiek győzelme azt jelentette, hogy a mieink hat pont előnnyel vezetik a tabellát. A Honvéd BKE teljesítmény minden dicséretet megérdemel. A piros-feketék az idény valamennyi mérkőzését megnyerték. A 60 rúgott gól mellett, mindössze négy gólt kaptak.

A mérkőzés után Plókai Attila így foglalta össze a látottakat: „A megszokottnál több hibával játszottunk, de ennek ellenére szép gólokat rúgva magabiztos győzelmet arattunk.”

A tudósító álnaivan kérdésére, miszerint mi a csapat terve a jövőre nézve?

„Folytatni a győzelmi sorozatot, hogy végre odaérjünk a dobogó legmagasabb fokára, mert már évek óta ostromoljuk azt a fránya első helyet – mondta mosolyogva.”

2024.11.12., kedd 20:00, Öregfiúk-bajnokság, I. osztály, 11. forduló
VIADUKT SE BIATORBÁGY—HONVÉD BKE  0-6 (0-2)
Biatorbágy. Vezette: Apkó Tamás (Fekete László, Streho Erik)
Góllövők: Youla (2), Tóth Cs. (2), Rajz (2).

Honvéd: Plókai — Bábik (Kovács Krisztián, 41.), Kamber, Gálvölgyi I. — Bárányos, Lannert, Zana, Rajz, Tóth Cs. Lukács (Csabankó, 57.) — Youla.

2024. 11. 13. 15:23Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub