Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem, újoncgólokkal

Győzelem, újoncgólokkal

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 10. 17. 17:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Öregfiúk – Souleymane Youla triplával mutatkozott be

A bajnokság 8. fordulójában öregfiúkcsapatunk a Dunaharaszti ellen folytatta győzelmi sorozatát. Bár sérülés miatt többen is hiányoztak a csapatból, a mieinknek nem okozott gondot a pótlásuk és azért hozták a kötelezőt.

A találkozón egy újoncot is avattunk Souleymane Youla személyében. A guineai támadó persze nem ismeretlen a kispesti szurkolók előtt, hiszen 2014 és 2016 között a Budapest Honvéd első csapatának színeiben lőtte a gólokat. Jó szokását megtartva manapság is eredményesen futballozik, ékes bizonyíték erre a Dunaharaszti MTK-nak rúgott triplája.   

Újonc támadónk már a hetedik percben megszerezte első találatát (1–0), azonban a korai gól egy kicsit elaltatta a mieinket, így a harasztiak bő húsz perc alatt megfordították az eredményt (1–2). A vendégek sokat futva használták ki csapatunk „kényelmes” játékát. A második bekapott gól, aztán ébresztőt fújt a Honvédnak és még a szünet előtt Djordje Kamber kiegyenlített (2–2).

A második félidőben Csabankót Tóth Csaba váltotta, a játékrész elején pedig ismét Youla talált a kapuba (3-2), sőt a 61. percben már harmadik találatát is megszerezte az újonc (4–2), míg a végeredményt Kamber állította be a 77. percben (5–2). 

A Honvéd az első félidőben kicsit kényelmesen futballozva hátrányba került. A második bekapott gól után hamar reagáltak a mieink és még a szünet előtt kiegyenlítettek. A második játékrészben már esélyt sem adtunk az ellenfélnek és végül magabiztos győzelmet arattunk.

Riválisaink közül az MTK és a Ferencváros is begyűjtötte a három pontot, így a tabellát változatlanul 3 pont előnnyel a Honvéd BKE vezeti.

A 9. fordulóban, október 30-án (hétfő) az ISSIMO SE lesz az ellenfelünk. A találkozó 19:30-kor kezdődik a Vasgolyó (XV. kerület) utcai pályán.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 8. FORDULÓ
HONVÉD BKE–DUNAHARASZTI MTK 5–2 (2–2)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Agócs Róbert (Trapp E., Závojszki M.)
G: Youla 3, Kamber 2 

Honvéd BKE: Komora – Csabankó (Tóth Cs., a szünetben), Budovinszky, Kamber, Erdei – Bábik, Zana (Ulicska, 78.) Lannert, Rajz (Gálvölgyi M., 55.) – Bárányos (Gálvölgyi I., 55.), Youla

2023. 10. 17. 17:30Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések