Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem az idény utolsó meccsén

Győzelem az idény utolsó meccsén

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 05. 26. 20:50Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Már az első percben vezettünk a Monor ellen, az egyenlítés után pedig a második félidőben további két gólt szereztünk

A Monor SE elleni hazai mérkőzéssel zárta második csapatunk az idényt, a találkozón pedig már rögtön az 1. percben vezetést szereztünk, ekkor Menyhárt Barnabás talált a kapuba, szezonbeli harmadik gólját jegyezve. Gólszerzőnket húsz perccel később kénytelen volt lecserélni a Monortól érkező vezetőedzőnk, Kurucsai Milán, ráadásul a 28. percben egyenlíteni is tudott riválisunk.

A szünetig már nem változott az eredmény, a térfélcserét követően azonban ismét vezetéshez jutottunk, az 54. percben Simon Szabolcs talált be (a remek keresztlabdát kapó Vernes Richárd gólpasszából), sikerünket pedig Kalcsony Péter higgadtan értékesített tizenegyese tette biztossá.

Második csapatunk kilencedik győzelmét gyűjtötte be a szezonban és 30 mérkőzésen szerzett 34 pontjával a 12. helyen végzett.

Kurucsai Milán: – Szerettük volna jól zárni az évet és elkerülni a 13. helyet. Mindkét csapat nyíltan játszott, sok lehetőség adódott a kapuk előtt, az egész év alapján talán megérdemeltük, hogy mi jöjjünk ki jobban ebből a meccsből. Szerettünk volna többet lenni a labdával, a Monor szerintem jól kitalálta a védekezését és keveset tudtunk játszani a pálya közepén. Nem most futballoztunk legjobban, de végig a meccsben volt a csapat és meg tudtuk védeni a vezetést, ez a korábbiakban nehézséget jelentett. Nehéz éven vagyunk túl, boldogok vagyunk, hogy győzelemmel zártunk és végig nyíltan játszva tartottuk meg a harmadosztályú tagságunkat.

NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 30. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–MONOR SE 3–1 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Holczbauer Flórián (Farkas G., Blum D.)
G: Menyhárt (1.), Simon Sz. (54.), Kalocsány (81.), ill. Szabó B. (28.)

Honvéd: Molnár M. – Bakó (Babulják, 83.), Horváth B., Hancz (Nagy M., 70.), Polák (Vojtko, 83.), Vernes (Sebestyén, 83.), Kalocsány, Kis K., Menyhárt (Simon Sz., 22.), Gincsai, Kocsis G.
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Monor: Tóth B. – Majzik, Szabó B., Papp Gy. (Nosztrai, 82.), Farkas Á., Szin (Csontos, 67.), Markó, Puskás, Ivády (Rácz M., 67.), Kocsis K. (Urbán, 82.), Horváth L.
Vezetőedző: Halgas István

2024. 05. 26. 20:50Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Kovács Gábor tanítványai gól nélküli döntetlent játszottak az előző idényben még másodosztályban szereplő Békéscsaba ellen az NB III. Dél-keleti csoportjának első fordulójában.

2026. 07. 25. | Mérkőzések

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Kovács Gábor együttese a 8. helyen zárta a pontvadászatot.

2026. 05. 23. | Mérkőzések

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat