Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem a derbin – Videó!

Győzelem a derbin – Videó!

Akadémia

Megjelenés: 2022. 04. 13. 16:58Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Egy nullra nyert második csapatunk a Ferencváros II ellen

A héten háromszor találkozik egymással a Budapest Honvéd és a Ferencváros. Először a második együttesek csaptak össze szerdán Kispesten, szombaton pedig az U17-es és a felnőttcsapatok is találkoznak. Előzetesen is szoros mérkőzést várhattunk a csapatok rivalizálása, illetve tabellán elfoglalt pozíciók alapján, viszont aztán a találkozón főleg a mieink domináltak.

A hétköznap délelőtti időpont ellenére is félig megtelt a lelátó, először pedig a hetedik percben Májer Milán próbálkozásánál izgulhattak gólért a kilátogatók, hálót is ért a labda, azonban csak felülről, így nem sikerült korán megszerezni a vezetést.

A mieink játszottak fölényben az első félidőben, nagyobb lehetőséget mégsem tudtunk kialakítani, többször is a védők blokkolták lövéseinket.

A ferencvárosiak helyenként durva szerelési kísérletekkel próbálkoztak, három sárga lapot is kiosztott a játékvezető ellenfelünknek az első 45 percben. Lisztes Krisztiánt valószínűleg a kiállítás elkerülése végett le is cserélték, helyére az U19-es válogatottban is szereplő Gera Zalán állt be. Egy perccel a cserét követően pedig végre sikerült betalálni, a tizenhatoson belül Keresztes Noel tette le lövésre a labdát Irimiás Gergőnek, aki tíz méterről hosszú sarokba célzott pontosan.

A játékrész utolsó pillanataiban közel álltunk a második gólunkhoz, Kerezsi lépett ki ziccerben, viszont támadónk nem találta el a kaput, így nem tudtuk megduplázni az előnyünket.

A második játékrészre cserével igyekezett változtatni a Fradi, beállt a 262 NB I-es mérkőzéssel rendelkező és 16-szoros magyar válogatott Leandro, de továbbra is a kispestiek domináltak, ráadásul az 58. perctől Alessio Mazzello második sárga lapos kiállítását követően emberelőnyben is voltunk.

Sorra jöttek a kispesti támadások, azonban a befejezéseknél valami mindig hibádzott. Előbb Májer cselezte be magát ziccerbe, próbálkozását Kovács Marcel védte, majd Kerezsi előtt kétszer adódott nagy lehetőség, azonban mindkét kísérlet kimaradt. A hajrá előtt még Tarcson Ákos is helyzetbe került, közeli lövését Kovács hárította.

Tomás Tujvelnek az egész mérkőzés alatt egyszer kellett védenie, az egy évet nálunk is eltöltő Gera Zalán éles szögből leadott lövését ütötte ki kapusunk. Az FTC a meccs legvégén küzdött még az egyenlítésért, komolyabban azonban nem tették próbára kapuvédőnket.

Így maradt az 1–0-s eredmény, amivel összességében elégedettek lehetünk, hiszen derbit nyert második csapatunk, amiatt lehet bennünk egy kis hiányérzet, hogy nem alakult ki nagyobb különbség a két együttes között.

Vasárnap újabb mérkőzés vár Simon Miklós tanítványaira, a bajnokság 31. fordulójában az ESMTK otthonában lépnek pályára a mieink.


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 30. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC II–FERENCVÁROSI TC II 1–0 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Kovács Gábor (László I., Ancsin Z.)

G: Irimiás (33.)

K: Mazzonetto (58.)

Honvéd II: Tujvel – Kárász (Nagy Z., 82.), Nyitrai, Szabó T., Benczenleitner – Irimiás (Tarcson, a szünetben), Nagy G., Nagy S. (Feledy, 76.) – Keresztes (Kalocsány, 68.), Májer – Kerezsi (Pukhtieiev, 76.)

Vezetőedző: Simon Miklós

FTC II: Kovács M. – Kaján, Orosz, Könczey, Arday (Juhász B., 80.) – Mazzonetto – Vida (Leandro, a szünetben), Pintér D., Godányi (Vogyicska, a szünetben), Lisztes (Gera, 32.) – Baturina (Czékus, 80.)

Vezetőedző: Borbély Balázs

Simon Miklós: – Milyen érzés 1–0-ra meccset nyerni? Jó. Milyen érzés a Fradi ellen győzni? Baromi jó. Milyen érzés 1–0-nál emberelőnyben a cserékkel rontani a csapaton? Nagyon nem jó. Azt érzem hetek óta, ha próbálunk frissíteni az együttesen, csak rosszabb lesz a csapat teljesítménye, szóval kell erre egy megoldás, hogy ez miért fordul elő. Ettől függetlenül remek teljesítménnyel, többször szép támadásokat vezetve, látványos focival, helyzeteket kialakítva nyertünk szerdán. Ha berúgjuk a lehetőségeinket, akkor nagyobb különbségű sikerről beszélnénk, de nem vagyok elégedetlen, örülök a három pontnak.


2022. 04. 13. 16:58Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia