Technikás, gyors, gólerős játékos az NB I-be feljutó női csapatunk első nyári érkezője, ugyanis a 21 esztendős Csuhai Vivien a Budapest Honvédnál folytatja pályafutását. A támadó Dunakeszi és Újpest érintésével az MTK-ban lett első osztályú játékos, a kék-fehéreknél 34 NB I-es mérkőzésen 15 gólt szerzett, a 2022/2023-as idényben csapata második legjobb góllövője volt, korábban szerepelt az U19-es válogatottban is.
Korozmán Krisztián, szakágvezető: „Csuhai Vivien olyan játékos, aki nemcsak a kiscsapatok ellen villog, hanem fontos meccseken is képes betalálni, ezt mutatja, hogy idén egy, míg tavaly két gólt lőtt a bronzcsatában. Az MTK második legeredményesebb játékosa volt a 2022/2023-as szezonban, az előző idényben volt egy hosszabb kihagyása, de a felkészülést végigdolgozta, kimagasló a sebessége és a fizikuma.“
Csuhai Vivien: „A nagypapám volt az a családban, aki rajongott a fociért, a koronavírus idején igazolt le az Újpest, majd az MTK-ba szerződtem, ahol három évet töltöttem el. A gólérzékenységem, a gyorsaságom és a munkabírásom az erősségem, korábban szerepeltem az U19-es válogatottban és a nagy vágyam, hogy a felnőtt nemzeti együttesben is lehetőséget kapjak. Azért választottam a Honvédot, mert itt mindent adott ahhoz, hogy csak a focival kelljen foglalkozni, a döntésemben nagy szerepet játszott az edzői stáb, nagyon sok jót hallottam róluk. Elérkezettnek láttam az időt a váltásra, bízom benne, hogy a Honvédnél kiteljesedhetek, már most érzem a bizalmat a stáb részéről, ami nagyon fontos a számomra. Szeretném, ha minél előrébb végeznénk a bajnokságban és segíteni akarom a klubot abban, hogy sikeres legyen az előttünk álló időszakban.“
Martin Masaryk vezetőedző: „Nagyon örülök, hogy Csuhai Vivien nálunk folytatja a pályafutását, gyors, technikás futballista, aki az MTK legjobbjai közé tartozott, biztos vagyok benne, hogy lendületet, energikusságot hoz a csapatunkba.“





