Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gyógyulj meg, Ivan!

Gyógyulj meg, Ivan!

Klub

Megjelenés: 2023. 10. 02. 15:01Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti Honvéd – utánpótláscsapataink sikeres hétvégét zártak

Számok

8
A Simple Női Kupa 4. fordulójában csapatunk idegenben, tizenegyesekkel győzte le az FC Hatvan együttesét, ezzel bejutott a legjobb 8 csapat közé. 

12
U16-os csapatunk 12. győzelmét aratta a Diósgyőri VTK ellen. A miskolciak az eddigi 17 meccsből egyet nyertek, 4 találkozó döntetlenre végződött.

438
A Szegeden bokatörést szenvedett Ivan Lovric eddig 438 meccset játszott a Honvéd színeiben. Örökifjú védőnknek ezúton is jobbulást kívánunk!

A hét mondása
Martin Masaryk, a Honvéd női csapatának edzője a Hatvan–Honvéd kupamérkőzés után: „Nem játszottunk jól, nehéz megmagyarázni miért, de még így is ott vagyunk a legjobb nyolc gárda között a kupában! El kell ismerni a csapat teljesítményét, mégis rengeteg területen kell fejlődnünk. Szerencsések voltunk, ez a futball része, ettől függetlenül jobbnak kell lennünk a következő találkozónkon. Tudom, hogy a lányok elkötelezettek a klub felé és érzik, hogy ez a teljesítmény nem volt az igazi, most azonban az a fontos, hogy fújjunk egyet és kiélvezzük a pillanatot.”

 Ez történt a héten (október 2–8.):

100 éve:
1923. október 7-én a Kispesti AC az I. osztályú bajnokság, 7. fordulójában Újpesten 1–1-es döntetlent játszott az Újpesti Törekvés SE ellen. Gólunkat Morvai Márton lőtte. A KAC az alábbi összeállításban lépett pályára: Biri – Saguly, Dudás – Raix, Blasnik, Budai – Fatter, Eberhardt, Morvai, Ölvedy, Gresch. Edző: Kónya Ferenc.

50 éve:
1973. október 3-án a Bp. Honvéd az UEFA kupa 1. fordulójában 5–2-re verte Kispesten a csehszlovák VSS Kosice (Kassa) csapatát. Góljainkat Pintér Sándor (2), Füle Lajos és Szűcs Lajos szerezték. Az ötödik találat Bortak öngólja volt.  A Honvéd az alábbi összeállításban lépett pályára: Bicskei (Lévay, a szünetben) – Kelemen, Egervári, Szűcs, Lukács - Pál, Kocsis – Füle, Morgós (Bódi 67.), Pintér, Kozma. Edző: Mészáros József

25 éve: 
Az idény eleje óta sérüléssel bajlódó Kozma Mihály, a Bp. Honvéd csatára, újra edzésbe állt.

Csapataink eredményei:

Merkantil Bank Liga: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budapest Honvéd 1–0
NB III, Dél-Keleti csoport: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budapest Honvéd II 0–0
Simple Női Kupa: FC Hatvan–Budapest Honvéd FC 1–1
U17: Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr 1-0
U16: Budapest Honvéd-MFA – Diósgyőri VTK 6-1
U15: Ferencvárosi TC—Budapest Honvéd-MFA 1-1
U14: PAFC–Budapest Honvéd FC 1–3
Öregfiúk, I. osztály: Halásztelki FC—Honvéd BKE 1–4

2023. 10. 02. 15:01Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub