Hat meccs alatt négy gólnál jár Májer Milán a tavaszi szezonban második együttesünknél, támadónk az első csapattal készül, s amikor lehetősége nyílik az NB III-as gárdát (is) segíti, s ahogy elmondta, a legfontosabb, hogy minél többet játsszon, hiszen azáltal tud fejlődni.
„Örülök neki, hogy mind a két helyen meg tudom állni a helyem – kezdte Májer Milán, aki eddig 10-10 NB I-es és NB III-as mérkőzésen szerepelt az idényben. – A második együttesnél voltak olyan találkozók, amikor jól ment a játék és gólokat is szereztem, továbbá a nagy csapat Szentlőrinc elleni edzőmeccsén, ott is sikerült betalálnom, illetve csereként az NB I-ben is kaptam lehetőséget az utóbbi időben. Egyelőre a két csapat között vagyok, hol itt, hol ott játszom, de ehhez kell alkalmazkodnom, ez most a feladatom, boldog vagyok a jó forma miatt, azon dolgozom, hogy minél tovább kitartson.”
A jó formája mellett a tapasztalataira is szüksége van a második csapatnak, hiszen Májer számít az egyik legrutinosabbnak a keretben, így a fiataloknak jól jöhet egy-egy jó tanács a pályán és azon kívül egyaránt. Különösképpen ebben a sűrű időszakban, amikor tizennégy nap alatt öt mérkőzést játszanak a mieink, hiszen a fizikai fáradtság mellett mentálisan is megterhelő ez a játékosok számára. Támadónk viszont kifejezetten kedveli, hogy háromnaponként kell játszani, mert önbizalom növelő hatása is lehet, ha jól teljesít az együttes.
„Fontos, hogy a második csapatban való rendszeres szerepléssel megkapom a szükséges meccsterhelést, igyekszem is élni a lehetőséggel és a Honvéd sikeréért dolgozni – mondta támadónk. – Szerencsére jól szerepel most az együttes, sikerült kilábalni a kezdeti nehézségekből. Múlt vasárnap Dabason, szerdán pedig Cegléden nyertünk, szeretnénk folytatni ezt a sorozatot. Már az is előjele volt ennek, hogy egy olyan erős csapat ellen tudtunk 2–0-ra vezetni, mint a Dunaújváros, még akkor is, ha akkor a végeredmény végül nem alakult számunkra kedvezően. Egyáltalán nem véletlen, hogy ilyen jól teljesítünk, a sok összecsapás is a javunkra válhat a fejlődést illetően, szeretnénk folytatni a jó szériát és egymás hajszolni tovább a győzelmekért”
Vasárnap ahhoz a Monorhoz látogat a Honvéd II, amely jelenleg a 8. helyen áll a tabellán és mindössze egy ponttal van lemaradva a mieinktől. Az őszi találkozón szoros, 3–2-es sikert arattak a kispestiek, ám az sem bizonyult könnyű összecsapásnak, hiszen kétgólos hátrányból sikerült felállnia riválisunknak, azonban a meccs hajrájában Keresztes Noel révén szereztük meg a győztes találatot. A tavaszi szezon kissé nehezen indult ellenfelünknek, az utolsó helyezett Mohács ellen szenvedett vereséget, viszont az utolsó három fordulóban nem talált legyőzőre a Pest megyei alakulat.
„Szeretnénk nyerni Monoron is, hogy folytassuk a győzelmi sorozatunkat – tért ki a vasárnapi találkozóra Májer Milán. – Nem lesz egyszerű feladatunk, hiszen stabil ellenfélről van szó, amely bárki dolgát képes megnehezíteni. Örülnék, ha góllal vagy gólpasszal tudnék hozzájárulni a csapat teljesítményhez, de ha ez nem sikerül, viszont nyer az együttes, akkor is boldog leszek.”
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 29. FORDULÓ
MONOR–BUDAPEST HONVÉD FC II
Monor, Balassi Bálint utcai Stadion
Április 10., vasárnap, 16:00
V: Hartung Vilmos






