Szerdán Pécsre utazott U15-ös csapatunk, hogy lejátssza az előző hétvégéről eltolt meccsét.
A mérkőzésen a kispestiek többször megpróbálták feltörni az ellenfél védelmét, sajnos sikertelenül, viszont a mieink hálója is érintetlen maradt, így gól nélkül ért véget a találkozó.
A Honvéd-MFA korosztályos együttese a második helyen áll a tabellán a PAFC mögött és a Ferencváros előtt.
U15-ÖS BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ
PMFC–Budapest Honvéd-MFA 0–0
Pécs, PMFC Kovácstelep Sporttelep
V: Horváth O. (Pucsli J., Tóth J.)
Honvéd-MFA: Papp L. – Csorba N., Csorba D., Bencsetler, Botos, Kovács B. (Varga M.,68.), Jádi (Szénási, a szünetben), Nagy M. (Gáspár D., 68.), Birtalan (Nyers, 48.), Szlovák (Molnár P., 68.), Szelényi (Molnár-Czétényi, 60.)
Vezetőedző: Mihályi Tamás
Mihályi Tamás: Eseménydús délelőtt után érkeztünk le Pécsre, ahol szervezetten és a legtöbbször mélyen védekező ellenfelünket egy szűk, rövid pályán nem tudtuk feltörni, mert lassan játszottunk, illetve amikor sikerült, akkor vagy elkapkodtuk a helyzeteinket, vagy pontatlanok voltunk. Kevés olyan periódusa volt a mérkőzésnek, amikor igazán fel tudtuk gyorsítani a játékunkat, így nem érdemeltünk ma többet.






