Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gól az elején, gól a végén

Gól az elején, gól a végén

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 04. 30. 22:08Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Döntetlent játszottunk a Kisvárdával a Bozsik Arénában

…és akkor Dombó Dávid remek csellel húzta el a labdát Nenad Lukic mellett, s bár általában a támadók szokták a kapusokat átjátszani, a Kisvárda elleni meccsünk nyolcadik percében fordítva láttuk a helyzetet – először.

Csakhogy a kisebb sérüléssel védő vendégkapus az első sikeres cselén felbuzdulva másodszor is megpróbálta megforgatni a Honvéd házi gólkirályát, ez azonban már nem sikerült neki, Lukic szerelte, Dombó pedig hiába karolta át a derekát, csak egy, a mezével megegyező színű (sárga) lapot harcolt ki, támadónk meg a hálóba lőtte csapatunk vezető találatát.

Egyébként már éppen ideje volt a gólnak, hiszen (bármily meglepő) a két csapat szezonbeli eddigi mindkét meccsén hamarabb láthattuk az első gólörömöt. Tavaly ősszel a Bozsik Arénában a második percben vezettek a vendégek, majd a hatodikban egyenlítettünk, míg tavasszal Kisvárdán – Nebojsa Vignjevic első honvédos meccsén – Batik Bence a harmadik minutumban talált a kapuba. S a teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy akkor Anton Kravchenko a 11. percben egyenlített.

A vezető gólt ugyan ezúttal nem követte második, viszont a mieink továbbra is támadásban maradtak, és noha a Kisvárda is igyekezett, javarészt mi kontrolláltuk a játékot. Persze a vendégcsapat nem véletlenül áll a tabella harmadik helyén, egy pillanatra sem hagyhatott ki a figyelmünk, védelmünk azonban állta a sarat. Köszönhetően többek között Ivan Lovricnak, aki kispesti karrierje 250. NB I-es mérkőzésén lépett pályára (a meccs előtt Kun Gábor ügyvezető köszöntötte), és nemcsak a tekintélyes szám, hanem a mentalitása, a futball iránti alázata is példa lehet mindenki előtt. Azt meg, hogy a 250 meccsén begyűjtötte a 83. sárga lapját, tudjuk be „szakmai ártalomnak“.


A már említett védelmünk egyszer hagyott ki a félidőben, amikor a hajrában Makowski került nagy helyzetbe, de szerencsére az oldalhálóba fejelte a labdát, így kispesti előnnyel fordulhattak a felek a második játékrészre, amely az elsőhöz hasonlóan folytatódott. A játék továbbra sem volt hibátlan, a látványos foci helyett a küzdelem dominált, igaz, a lényeg, hogy a négy koronavírusos játékost is nélkülöző csapatunknál volt az előny.

A Kisvárda próbált nagyobb nyomást helyezni ránk, néhány percet követően áttevődött a játék a mi térfelünkre, Bőle Lukács nagy helyzete (a labdát eladó védő végül beérte és szerelte szélsőnket) előtt és után is a vendégek domináltak, igazán nagy lehetőség azonban ismét előttünk adódott: Marko Petkovic szerzett labdát, Bőle Lukács visszapasszolt a védőnkhöz, beadásáról pedig csak centikkel maradt le a bevetődő Nenad Lukic és Zsótér Donát is.

Önmagában is bosszantó volt, hogy kimaradt a két lehetőség, hiszen a második találattal talán eldönthettük volna a mérkőzést, így viszont az utolsó pillanatig izgulni kellett. Nebojsa Vignjevic cserékkel próbálta frissíteni a csapatot, majd a hajrát Tomás Tujvel szép védése indította – kapusunk előtte pedig remek kijövetellel mentett –, a 86. percben azonban már ő is tehetetlen volt: egy gyorsan elvégzett kis szöglet után Claudiu Bumba lőtt, labdája pedig Hidi Patrik hátán megpattantva kötött ki a léc alatt.

A egyenlítést követően még próbáltunk támadni, gólt azonban már egyik csapat sem tudott szerezni, így be kellett érnünk az egy ponttal.

2022. 04. 30. 22:08Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések