Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fortuna is segített

Fortuna is segített

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

U15-ös együttesünk listavezetőként telel

Utánpótláscsapataink számára is véget ért a 2020/2021-es idény első féléve. Az őszi szezont értékelő sorozatunkban már olvashattátok Pinezits Máté, Farkas Tibor és Nagy Mihály beszámolóját, őket Isa Gábor, U15-ös csapatunk vezetőedzője követi.

U15-ös gárdánk három mérkőzését is elhalasztották, 33 megszerzett pontjával mégis a tabella élén tölti a téli szünetet. Isa Gábor fiai 12 mérkőzésükből 11 alkalommal hagyták el győztesen a pályát, mindössze egy vereséget szenvedtek, 36 gólt szereztek és 13-at kaptak. A vezetőedző az imponáló számok ellenére sem volt teljesen elégedett, bár elmondása szerint a csapat játéka az ősz második felére teljesedett ki.


Hogyan értékeled a szezont?

A bajnokság első tíz mérkőzése nem sikerült valami fényesre. A végeredmények rendben voltak, de a mutatott játék bizony elmaradt az általam várt szinttől. A labdarúgásunk stílusjegyeiből csak a labdakihozatal az, ami nagyjából jól működött, a visszatámadás és az agresszív játék elmaradt a megszokottaktól. Sokszor fogtuk Fortuna istenasszony kezét, így aki csak az eredményeinket látta, az biztos azt gondolta, hogy ennél a csapatnál minden működik. A tizedik forduló után volt kényszerű három hét szünet a bajnokságban, mert az ellenfeleinknél felütötte a fejét a koronavírus. Ez alatt az idő alatt valami teljesen megváltozott és az, ami addig nem működött, onnantól gördülékenyen ment. Sajnos ezen időszak után csak két mérkőzést sikerült lejátszani, de ezeket magabiztos jó játékkal nyertük meg.

Hogy érintette a csapatot a vírus miatti változás?

Nem volt egyszerű, mert a tantermi beszélgetések, videózások nagyon sok esetben elmaradtak, pedig ezek nagyon fontosak lettek volna a gyerekeknek. A vírust csak három játékosunk kapta el, de karantén miatt többeknek is ki kellett hagynia hosszabb-rövidebb időt.


Legek

Mi volt a legjobb pillanat az évben?

Az első fordulóban Győrben emberhátrányba kerültünk döntetlen állásnál 25 perccel a vége előtt. Az ellenfél nagy erőket mozgósított a mérkőzés megnyerése érdekében, de jól álltunk a lábunkon. A rendes játékidő letelte után viszont mi jutottunk egy 22 méteres szabadrúgáshoz, amit Tóth Levente lőtt a jobb felsőbe. Eufórikus érzés volt mindannyiunk számára.

Legrosszabb pillanat?

Az egyik edzésen Petromán Krisztián súlyos sérülése, akinek attól a pillanattól kezdve véget ért az idénye. Reméljük, hogy minél hamarabb felépül. 

Legjobb teljesítmény?

A csapat debreceni játéka, amikor az egyik legnagyobb riválisunkat remek, magabiztos játékkal sikerült két vállra fektetni.

Legszebb gól?

A legszebb gólunkat az egyetlen vesztes mérkőzésünkön szereztük. A mérkőzés első találatát egy több mint 10 passzos támadás felépítésből, üres kapuba rúgta be Kruppai Adrián.


Eredmények:

ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA 1–2
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia Haladás 4–1
DVTK–Budapest Honvéd-MFA 0–2
Budapest Honvéd-MFA–Paksi FC 4–0
KTE LA–Budapest Honvéd-MFA 0–3
Budapest Honvéd-MFA–Várda Labdarúgó Akadémia 5–2
Nyíregyháza Spartacus FC–Budapest Honvéd-MFA 1–3
Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia 3–1
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 2–3
Budapest Honvéd-MFA–UTE 3–4
MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd-MFA 1–2
DVSC-DLA–Budapest Honvéd-MFA 0–2

Gólszerzőink:

9 gólos: Simon Benedek
8 gólos: Tóth Levente
6 gólos: Kruppai Adrián
3 gólos:
Balogh Zsombor, Szabó Szilárd
2 gólos: Tóth György
1 gólos: Czenky Ábel, Ebot Martin, Palócz Balázs, Szabó Bence, Vas Balázs

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia