Mennyire vagy elégedett a télen szerződtetett játékosok és a csapat teljesítményével?
Több hónapos munka eredménye, hogy a télen igazolt játékosok hozzánk kerültek. Tudatosan, posztokra igazoltunk olyan játékosokat, akikről azt gondoltuk, hogy mind karakterükkel, mind pedig játéktudásukkal a csapat erősségei lehetnek. Azt gondolom, hogy az elmúlt kilenc mérkőzésen a csapat az elvárt szinten teljesített. Ha ránézünk a tavaszi tabellára, akkor azt láthatjuk, hogy jelen pillanatban a második helyet foglaljuk el a Kisvárda mögött. Tehát összességében azt mondhatom, hogy eddig az új játékosok többsége az általunk elvárt teljesítményt nyújtják. A csapat szereplése összességében jónak mondható, de nekem is és a stábnak is egy-egy mérkőzéssel kapcsolatban van hiányérzetünk.
Kántor Kevin nagy kedvence lett a szurkolóknak.
Kevin miatt rengeteg kritikát kaptam szakemberektől és a média különböző munkatársaitól, de úgy vélem, hogy már most bebizonyította, hogy lehetséges a svájci ötödosztályból érkezve a magyar NB II-ben is kiemelkedően futballozni. Külön öröm számomra, hogy minden mérkőzésen a gólok többségében tevékeny részt vállalt.
Hat forduló van még hátra az idényből, mit vársz a tavasz további mérkőzéseitől?
Bízom a jó folytatásban és feltételezem azt, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor a következő évi csapatunk alapjait a tavasz folyamán sikerül leraknunk. Természetesen a csapat megerősítésén folyamatosan dolgozunk, hiszen azért vagyunk itt, mert szeretnénk további sikereket elérni.
Sokáig vonal alatt voltunk. Megfordult bármikor a fejedben, hogy kieshetünk?
Nem, ugyanakkor nagyon zavart az a szituáció. Mindig bíztam abban, hogy a csapatot télen megerősítve sikeresek leszünk. Az eddigi tavaszi eredményeink ezt igazolják.
Hogyan értékelnéd Feczkó Tamás és a stáb munkáját?
Egy vezetőedzőt és stábját mindig az eredményei alapján lehet megítélni. Összességében azt gondolom, hogy egy jó közös munka kezdődött. Bízom abban, hogy az eddigi szereplés a későbbiekben még sikeresebb lesz, de ehhez az kell – amit mindenki tud – hogy reggeltől estig azon dolgozzunk, hogy a csapatot minél jobbá tudjuk tenni.
Mit gondolsz a Honvéd akadémiáról?
Feczkó Tamás már dolgozott olyan csapatnál, ahol az akadémiával szorosan együtt kellett működnie. Mostanra vezetőedzőnk, Miskei Attila (akadémiánk szakmai igazgatója – a szerk.), Bajúsz Endre (akadémiánk igazgatója), Szamosi Tamás (pre-akadémia igazgató – a szerk.) és én is azon dolgozunk, hogy közösen megtaláljuk azt a megfelelő egyensúlyt, amely a felnőtt csapat eredményességét pozitívan befolyásolja. Jelen pillanatban csapatunkban általában 3-4 akadémista szerepel, ami szerintem jó aránynak mondható. Nagyon sok tehetséges fiatal van az akadémiánkon, akikre a jövőben nagy feladat hárulhat. Két fordulóval ezelőtt Kovács Erik 16 évesen és 111 naposan bemutatkozott felnőtt csapatunkban, ami azt jelzi, hogy az utánpótlásban dolgozó edzőink jó munkát végeznek. Véleményem szerint akadémiánk Magyarország legjobb három akadémiája közé sorolható.
Az első és másodosztály nézőszámait tekintve is az egyik leglojálisabb szurkolótáborral rendelkezünk, akik az idegenbeli meccseken is nagy számban biztatják a csapatot. A tavasz folyamán látványosan többen járnak a mérkőzéseinkre. Mi a véleményed erről?
Jóakaróink elhitették a szurkolókkal, hogy azért vagyunk itt, hogy a csapatot a harmadosztályba sodorjuk, de mostanra úgy gondolom láthatják, hogy mi más úton indultunk, mint amit hallottak és szeretnénk egy sikeres Budapest Honvédot felépíteni. Személy szerint örülök annak, hogy ennyi szurkoló van kint a mérkőzéseinken és mostanában nagyon jó hangulatot teremtenek, ami nagyon fontos a játékosaink számára. Amikor egy játékos érzi a szurkolók bizalmát, akkor sokkal jobb teljesítményre képes.
Pletykaszinten lehet azt hallani, hogy a jelenlegi tulajdonos el akarja adni a klubot. Van-e ennek valóságtartalma?
Szeretném kijelenteni, hogy a klub nem eladó. Egy ilyen tradícióval bíró klubot nem illik 10-15 évnél előbb eladni. Ha megnézzük, hogy a jelenlegi tulajdonos úr az előző csapatánál hány évet volt, akkor azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy fél év után megválna a Budapest Honvédtól.
Mit vársz a Szentlőrinc elleni mérkőzéstől?
A csapattól természetesen – mint minden alkalommal – megfelelő hozzáállást és győzelmet várok.




