Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos értékek

Fontos értékek

Klub

Megjelenés: 2023. 08. 18. 12:41Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Eördögh Andrásra és Szabó Alexre is hosszú távon számít klubunk

Az U21-es válogatott játékosoknak ebben a szezonban már húzóemberré kell válniuk; ők már nem is számítanak annyira fiatalnak;  amíg őket támogatják a rutinos társak, addig nekik segíteni kell a még ifjabbakat – hangzott(ak) el a gondolat(ok) jó néhányszor az elmúlt hetekben az első csapat háza táján. Klubunk pedig nemcsak a szavak szintjén számít az akadémiáról kikerülő tehetségekre, korábban ugyanis Dúzs Gellért, Keresztes Noel és Kerezsi Zalán szerződését hosszabbítottuk meg, majd Eördögh András és Szabó Alex is új megállapodást írhatott alá.

„Elkezdtünk egy hosszú távú projektet, az akadémistákra, a saját értékeinkre kívánjuk építeni az első csapatot is. Azt szeretnénk, hogy a tehetségeink előbb nálunk mutassák meg magukat, gyűjtsenek tapasztalatot, legyünk együtt sikeresek és juttassuk őket minél magasabb szintre. Ennek az útnak a része a feljutás, az első osztályú szereplés és az, hogy a Honvédnak hála a nemzetközi megméretésre is készen álljanak ezek a srácok. Ezért is fontos, hogy olyan megállapodást kössünk, ami a játékosok mellett a klub számára is kedvező, hiszen nem szeretnénk aprópénzre váltani az értékeinket. A társakhoz hasonlóan Eördögh András és Szabó Alex is elkötelezett a projektünk iránt, mi pedig számítunk rájuk“ – hangsúlyozta Kun Gergely, klubunk ügyvezetője.

A 21 éves Eördögh András több mint nyolc éve (2015 februárja óta) a Budapest Honvéd játékosa, a második csapatban és Siófokon, az NB II-ben is gyűjtött tapasztalatot, majd az előző idényben (jobb oldali szárnyvédőként) debütált az első csapatban.

„Mindig jó érzés a játékos számára, amikor kap egy visszacsatolást a klubtól, értékelik azt az energiát, amit a fejlődésnek szentel – mondta Eördögh András. – Az edzéseken és a meccseken is próbálok minél jobban teljesíteni, hogy számítsanak rám, örülök, ha elégedett velem a klubom. Az előző idényem élményekkel teli volt, voltam fent is és lent is, sok megpróbáltatás ért, örülök, hogy számít rám a Honvéd az újjáépülő csapatban.“

Szabó Alex 2018 nyarán csatlakozott a Budapest Honvédhoz, 16 évesen Gyöngyösről igazolt Kispestre, Eördögh Andráshoz hasonlóan végigjárta az akadémiai ranglétrát, s így jutott el az első csapatig. 2020. október 28-án debütált a Magyar Kupában, majd három nappal később az NB I-ben is pályára léphetett a Mezőkövesd ellen. A 2021/2022-es idényben kölcsönben a másodosztályú Szolnoknál volt alapember, míg az előző idényben első csapatunkban is számítottak rá.

„Hiszem, hogy a befektettet munkának az eredménye az új szerződés, motivált vagyok, hogy még tovább fejlődjek, dolgozzak, meghálálva a bizalmat – mondta Szabó Alex. – A két évvel ezelőtti, szolnoki és az előző, NB I-es idény sokat segített a fejlődésemben, vélhetően a szakmai stáb is így érezte, ezért is kaphatok egyre több lehetőséget. Szeretnék még jobb lenni és meghatározó játékossá válni!“

2023. 08. 18. 12:41Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub