Változatlanul kétmeccses hét vár a Budapest Honvéd első csapatára, hiszen dupla fordulóval megy tovább az OTP Bank Liga: kedden „főbérlőnket”, az MTK-t, vasárnap pedig a Kisvárdát látja vendégül a Horváth Ferenc irányította együttes az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Vasárnap lép pályára az NB III-as bajnokságban második csapatunk is, amely Hódmezővásárhelyre utazik a Közép csoport 23. fordulójában.
Múlt héten elrajtolt a rájátszás a fiatalok számára, a bajnoki címért folyó harc első fordulójában mindhárom csapatunk sikerrel vette az akadályt. Az U19-es korosztályunk pénteken hazai pályán folytatja a küzdelmeket a Haladás ellen, míg az U16-osok épp Szombathelyre, az U17-esek Debrecenbe látogatnak. Kispesten játszik az U15-ös és U14-es együttesünk is, a 18. fordulóban a DVTK lesz az ellenfele mindkét társaságnak.
A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN
2021. március 2., kedd
OTP Bank Liga, 24. forduló
Budapest Honvéd–MTK Budapest
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 17:30
2021. március 3., szerda
Aranyoroszlánok
M4 Sport, 12:28
2021. március 5., péntek
U19-es bajnokság, A-csoport, 2. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 14:00
2021. március 6., szombat
U17-es bajnokság, A-csoport, 2. forduló – ELMARAD!
DVSC-DLA–Budapest Honvéd-MFA
Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont, 12:30
U16-os bajnokság, A-csoport, 2. forduló
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA
Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep, 12:00
U15-ös bajnokság, 18. forduló
Budapest Honvéd-MFA–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00
U14-es bajnokság, 18. forduló
Budapest Honvéd-MFA–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00
2021. március 7., vasárnap
OTP Bank Liga, 25. forduló
Budapest Honvéd–Kisvárda Master Good
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 16:00
NB III, Közép csoport, 23. forduló
Hódmezővásárhelyi FC–Budapest Honvéd II
Hódmezővásárhely, Városi Stadion, 14:30





