Több utánpótláscsapatunk számára is ezen a hétvégén folytatódik a korosztályos bajnokság. Az U16-os pontvadászat első köre ősszel lezárult, a kiemelt csoport legjobb 8 csapata – így a Honvéd-MFA is, amely a 3. helyen zárta az alapszakaszt – a rájátszásban a bajnoki címért küzdhet. A félév során a nyolcas mezőny két kört teljesít, vagyis 14 fordulót játszanak le a csapatok. Az „A” Csoport első találkozóján az ETO FC Győrt fogadja a kispesti gárda, pénteken 15 órakor. A tavaszi rajt kapcsán az együttes vezetőedzője, Nagy Mihály mondta el gondolataid a felkészülésről, illetve a további célokról.
Hogy sikerült a téli felkészülés?
Az év elején „edzésteameket” alakítottunk ki, amik szinte végig stabilan meg is maradtak. A korosztály legjobbjai egy, de akár két korosztállyal feljebb edzettek és játszottak is, sőt már volt, aki az NB III-as csapatban is bemutatkozott. Helyükre fiatalabbak kerültek és van egy új fiú is. Elég nagy változás volt ez az őszhöz képest. Napról napra, hétről hétre léptünk előre, és egyre jobb játékra voltunk képesek. Sok pozitívum volt az elmúlt hetekben. Természetesen negatívum is, amin igyekeztünk javítani. Tulajdonképpen folyamatos edzésmunkát végeztünk, hiszen az utánpótlásban nincs felkészülés, hanem folyamatos képzés, fejlesztés. Úgy gondolom, hogy ennek sikerült megfelelni.
Mire számítasz a szezon első bajnokiján?
Érdekes, hogy azzal az ETO FC Győr csapatával játszunk, akikkel találkoztunk edzőmérkőzésen. Vereséget szenvedtünk, de az első félidőben magas szinten teljesítettünk. Bízom benne, hogy ezt a teljesítményt tudjuk nyújtani. Biztos, hogy a játékosok motiváltak lesznek, ezen nem múlhat.
Melyek a tavaszi szezon legfontosabb céljai?
Röviden válaszolnék: a lényeg, hogy a filozófiánknak megfelelően játszunk és ezen az úton fejlődjenek a játékosok. Ennél nem tudok fontosabb célt megfogalmazni.






