Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fiatalos lendülettel

Fiatalos lendülettel

Akadémia

Megjelenés: 2021. 02. 26. 21:57Olvasási idő: 1 perc

Isa Gábor a fejlődés folytonosságát tartja legfontosabbnak

Az őszi szezont az 1. helyen zárta a Honvéd-MFA U15-ös együttese, amely számára ugyan az első újévi bajnoki halasztásra került, de két, korábbról bepótolt mérkőzésüket megnyerték a kispesti fiatalok. A tavaszi rajt kapcsán az együttes vezetőedzője, Isa Gábor mondta el gondolatait a felkészülésről, illetve a további célokról.

Hogyan sikerült a téli felkészülés?

A munkát, amit elterveztünk sikerült végrehajtani. A felkészülés alatt több fiatalabb játékos edzett a csapattal, sőt, Nyers Ádám személyében két korosztállyal lejjebbről is merítettünk. Az utóbbi évekhez képest jóval kevesebb edzőmérkőzést játszottunk, a vírushelyzet miatt pedig a külföldi csapatokkal való megméretés ki volt zárva.

Miként alakul a második félév kezdete?

Három mérkőzésünk elmaradt az ősz folyamán, ezeket egy kivételével sikerült pótolni, de az első bajnokink a kisorsolt ellenfelünk halasztása miatt nem került lejátszásra.

Melyek a tavaszi szezon legfontosabb céljai?

A legfontosabb cél a fejlődés ütemének a folytonossága. A gyerekek töretlen fejlődésénél nincs fontosabb az utánpótlássportban.

2021. 02. 26. 21:57Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia