Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fenntartandó fejlődés

Fenntartandó fejlődés

Akadémia

Megjelenés: 2023. 01. 30. 15:12Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Faltusz Zoltán tanítványai horvát ellenféllel szemben egalizáltak az utolsó pillanatban

U16-os csapatunk felkészülési mérkőzést játszott a horvát NK Gorica hasonló korú fiataljai ellen és egy tanulságos találkozón 2–2-es döntetlen született. Bizonyosan tanulságos volt, hiszen az első játékrész lezárásakor hátrányban voltak a mieink, sőt a 85. perc tájékára már két gólos volt az ellenfél előnye. Ennek ellenére Faltusz Zoltán csapata az utolsó percekig küzdött és sikeresen egyenlíteni tudott – Giuliani Marcello duplájának hála – egy olyan mérkőzésen, melyben az is benne volt, hogy győzelemmel zárjuk le.

Faltusz Zoltán: – Nagy tempót diktáltak a srácok a mérkőzésen, a mi akaratunk érvényesült a 90 perc túlnyomó részében. Sok labdát szereztünk már az ellenfelünk térfelén, folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket, sokszor túlságosan is „őszinte" támadó focit játszottunk, ami magában hordozta a veszélyét az ellenünk vezetett kontráknak, ezekből elkerülhető gólokat kaptunk. Mentális erőnket mutatja, hogy az utolsó 5-6 percig kétgólos hátrányban voltunk, a végén mégis elégedetlenek lehettünk, amiért nem hagytuk el győztesen a pályát és csak egyenlíteni tudtunk. A következő időszakban az a dolgunk, hogy az elmúlt hetek fejlődését fenntartsuk, előre tudjunk lépni azokban a szegmensekben, ami ahhoz kell, hogy az ilyen mérkőzéseket kapott gól nélkül lehozzuk, az ellenfél kapuja előtt pedig sokkal hatékonyabbak legyünk.

U16-OS NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST 
HONVÉD-MFA–NK GORICA (horvát) 2–2 (0–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Giuliani 2

Honvéd-MFA: Papp L. (Lipóczi, a szünetben) – Nagy M., Csorba D. (Bencsetler, a szünetben), Bencsetler (Birtalan, a szünetben), Botos (Csóri, a szünetben), Gáspár, Acsai (Botos, 70. perc), Csákány (Igricz, a szünetben), Szelényi (Seres, a szünetben), Oros-Kovács (Giuliani, a szünetben), Szlovák
Vezetőedző: Faltusz Zoltán

2023. 01. 30. 15:12Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia