Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Felvidéki dupla

Felvidéki dupla

Klub

Megjelenés: 2025. 07. 10. 19:33Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A második mérkőzés helyszínén ismét változtattak a helyi szervezők. 180 percen keresztül követhetitek csapatunkat szombaton 10 órától YouTube-csatornánkon.

Július 12-én egymás után két mérkőzés is vár Feczkó Tamás együttesére, csakhogy a program a komáromi szervezők által ismét változott, az első, 10.00-kor kezdődő találkozó Ímelyben, a második, 12.30-kor kezdődő mérkőzés – melyen a komáromiak U23-as csapata fogadja a mieinket – 4 km-rel arrébb, a szomszéd településen, Naszvadon kerül megrendezésre. Ez tehát azt jelenti, hogy a korábbi mérkőzésen a szlovák élvonalban újoncként 8. helyen záró KFC Komarno ellen lépünk pályára, a második találkozóra pedig – az előzetes kommunikáció alapján – a révkomáromi klub a szlovák harmadosztályú pontvadászatra készülő U23-as együttesét küldi csatasorba.

A lila-fehérek hozzánk hasonlóan három felkészülési mérkőzést játszottak, előbb 2-2-t az Újpesttel, majd legyőzték a Pohronie csapatát 4-0 arányban, legutóbb pedig a Rapid Wien II-től szenvedtek 4-2-es vereséget. Radványi Miklós együttese sorozatban második idényére készül a szlovák élvonalban, miután a 2023-24-es szezonban megnyerték a másodosztályt és sikerült kiharcolni a bennmaradást is az előző évadban a 12 csapatos bajnokság 8. helyén végezve.

A Komarno U23-as együttese eddig egy edzőmérkőzésen van túl, ahol az SK Soporna ellen kapott ki 2-0-ra Adrian Danada együttese.

Keretünkből Pinte Patrik játszott korábban a révkomáromi együttesben, ahol 44 tétmeccsen 6 gólt és 4 gólpasszt jegyzett 2019 és 2020 között.

A szombati lesz a 110. és a 111. mérkőzésünk szlovák bajnokságban szereplő gárdával szemben. A mérlegünk 60 győzelem, 16 döntetlen és 33 vereség, de összességében a formára sem lehet panasz, legutóbbi öt meccsünkből négyet megnyertünk egy döntetlen mellett, gólszerzőink közül pedig hárman is jelenleg a Honvédot erősítik (Kesztyűs Barna, Medgyes Zoltán, Simon Benedek).

A legutóbbi öt mérkőzésünk szlovák bajnokságban szereplő ellenféllel szemben: 

2025: Honvéd–Slovan Bratislava II 3–0 (Gólszerzőink: Medgyes, Simon B., Farkas B.)

2021: Honvéd–Sered 1–1 (Gólszerzőnk: Májer)

2020: Honvéd–Zilina 4–2 (Gólszerzőink: Kesztyűs, Gazdag, Ugrai 2x)

2018: Honvéd–Zlate Moravce-Vrable 2–1 (Gólszerzőink: Májer, Bamba)

2018: Honvéd–Nitra 2–0 (Gólszerzőink: Pölöskei, Nagy G.)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, 2025/26, NYÁR 

Július 12. (szombat) 10:00 KFC Komarno–Budapest Honvéd (1. mérkőzés)

Július 12. (szombat) 12:30 KFC Komarno U23–Budapest Honvéd (2. mérkőzés)

Helyszín: Naszvad

A Budapest Honvéd eddigi nyári felkészülési mérkőzései: 

Budapest Honvéd–Tiszakécskei LC 3–0

Budapest Honvéd–Maccabi Haifa 0–1

Kecskeméti TE–Budapest Honvéd 1–4

2025. 07. 10. 19:33Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub