Számok
4
— A Honvéd BKE az öregfiúk bajnokságban 10 meccs alatt mindössze 4 gólt kapott. A mieink százszázalékos teljesítménnyel vezetik a bajnokságot.
11
— Öregfiúk csapatunk 11 meccsből álló győzelmi sorozatot tudhat magáénak. A legyőzöttek között találjuk a mieink legnagyobb riválisát az MTK-t. A Honvéd BKE kétszer is legyőzte a kék-fehéreket, májusban 6-2-re, októberben 8-0-ra.
Ez történt a héten (november 11. – november 17.):
100 éve:
A Kispesti AC a Bréma edzőjét Kónya Ferencet, a klub egykori játékosát, kérte fel egy német túra megszervezésére.
50 éve:
1974. november 13-án a Bp. Honvéd Felszabadulási Kupa-mérkőzésen Pál József góljával 1-0-ra nyert Tuzséron. A kispestiek az alábbi összeálltásban léptek pályára: Kollár – Kelemen, Páncsics, Szűcs (Virágh), Lukács – Pál, Pintér – Fehérvári, Kocsis, Kozma (Bartos), Weimper. A csapat edzője Lakat Károly dr. volt.
25 éve:
1999. november 15-én Tiszakécskén elnökségi ülést tartott a Kispest-HFC vezérkara. Az elnökség Török Pétert technikai igazgatónak nevezte ki és felkérte, hogy Reszeli-Sós István szakmai vezetésével szervezze meg az utánpótlásnál folyó szakmai munkát. Konkrétumok nélkül szó volt a csapat megerősítéséről is.
Csapataink eredményei
Merkantil Bank Liga, NB II: Kolorcity Kazincbarcika — Budapest Honvéd FC 2-0
Nők, Simple Liga: Budapest Honvéd FC – Diósgyőri VTK 1-0
U16, Kiemelt bajnokság: Debreceni VSC — Budapest Honvéd FC 1-4
U15, Kiemelt bajnokság: Várda Labdarúgó Akadémia — Budapest Honvéd FC 0-0
U14, Kiemelt bajnokság: Diósgyőri VTK — Budapest Honvéd FC 1-1
Öregfiúk, I. osztály: Honvéd BKE — Monori SE 9-0





