Már a forduló előtt kristálytiszta volt a szituáció, hogy győzni kell a Mezőkövesd ellen a Bozsik Arénában, a Fehérvár szombati sikere pedig ráerősített erre és egyértelművé vált, vereség esetén már mások kezében lesz a sorsunk.
Ennek megfelelő motiváltsággal és elszántsággal mentünk fel a pályára – szinte telt ház, 7300 néző előtt, a játékosok és a szurkolók gyermekeinek kíséretében –, és aktívabban is kezdtük a találkozót, többet birtokoltuk a labdát és jobbára a vendégek térfelén zajlott a játék. A Mezőkövesd láthatóan készült erre, fegyelmezetten védekeztek a kék-sárgák, s vártak arra, hogy lecsapjanak az esetleges hibákra.
Mint az első félóra végén (ameddig a mezőnyfölény ellenére nem sikerült gólt szereznünk), amikor Vajda húzott el a bal oldalon, majd Drazic harcolt ki és értékesített egy büntetőt, 0–1. Mindössze tíz percet voltunk hátrányban, Kerezsi Zalán ugyanis még a félidő lefújása előtt egyenlített (a játékot sérülten is vállaló Nenad Lukic kapufája után lőtt a hálóba), a lélektani előnyt viszont nem sikerült kihasználni: a második felvonás elején ismét a vendégek örülhettek.
Dino Besirovic gólja után Dean Klafuric hármat cserélt, játékrendszert is váltottunk és a csereként beszálló Vidar Jónsson beadása után a hozzá hasonlóan a kispadról érkező Kocsis Dominik lőtt a léc alá, így másodszor is felélesztettük a reményeinket. Amelyek azonban harmadszor is hamvába holtak, miután a Mezőkövesd a második gólhoz hasonlóan ismét remek kontrát vezetett egy kispesti hibát követően, Dino Besirovic pedig másodszor sem hibázott.
A hosszabbítással együtt negyedóránk maradt a fordításra, próbálkoztunk még, de már nem tudtunk gólt szerezni, fájdalmas és a sorsunkat negatív irányba fordító vereséget szenvedtünk, hiszen immár a Vasas–Fehérvár meccsre is figyelnünk kell a záró fordulóban, s amennyiben a fehérváriak győznek, akkor ők maradnak az NB I-ben.
Elnézést kérünk a fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóinktól, többet érdemeltek volna.
OTP BANK LIGA, 2022/2023, 32. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–3 (1–1)
Bozsik Aréna, 7300 néző
V: Berke Balázs (Szert B., Szalai B.)
G: Kerezsi (45+1.), Kocsis D. (71.), ill. Drazic (35. – tizenegyesből), Besirovic (54., 81.)
Honvéd: Szappanos – Lovric (Bocskay, 61.), Prenga, Klemenz – Eördögh (Jónsson, 61.), Gomis, Zsótér, Tamás K. (Krajcsovics, 88.) – Kerezsi (Átrok, 74.), N. Lukic, Domingues (Kocsis D., 61.)
Vezetőedző: Dean Klafuric
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, A. Lukic, Pillár, Filip – Da. Babunski (Beriashvili, 81.), Brtan, Vajda – Molnár G. (Lehoczky, 81.), Drazic, Besirovic (Karnitski, 90.)
Vezetőedző: Kuttor Attila





