Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Felállt az új szakmai stáb

Felállt az új szakmai stáb

Klub

Megjelenés: 2022. 06. 23. 20:28Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Tam Courts munkáját több korábbi kispesti szakember is segíti majd

Mint arról korábban beszámoltunk, a Budapest Honvéd első csapata Tam Courts irányításával kezdte meg a felkészülést a 2022/2023-as szezonra. A skót vezetőedző munkáját több olyan szakember is segíti majd, akik korábban már dolgoztak a kispesti együttesért, így továbbra is a stáb tagja marad Djordje Kamber asszisztens edző, Vlada Avramov kapusedző és Sinkó Balázs videóelemző is. Visszatér továbbá a Honvédhoz Lázár Zsolt erőnléti edző, aki korábban már erősítette a piros-feketéket.

Tam Courts szakmai stábja új szakemberekkel is bővül, miután asszisztens edzőként csatlakozik a klubhoz a spanyol Ramon Tribulietx, valamint a szerb Marko Djordjevic.

Ramon Tribuiletx Spanyolországban kezdte karrierjét, majd 2010-től vezetőedzőként irányította az Auckland City csapatát, amellyel hétszer is kiharcolta a részvételt a FIFA-klubvilágbajnokságon, 2014-ben pedig a harmadik helyig menetelt a sorozatban. A 49 éves tréner dolgozott a kanadai válogatott mellett asszisztens edzőként, valamint tanácsadóként segítette a Kanadai Labdarúgó Szövetség munkáját. 

A 39 éves Marko Djordjevic 2018-ban vonult vissza sportolói karrierjétől, majd előbb Szerbiában, később pedig Oroszországban szerzett tapasztalatot a pálya szélén.

„Ramon jelentős elismertségre tett szert edzőként, aki ráadásul egy rendkívül becsületes és óriási akaraterővel rendelkező ember. Meghatározó nemzetközi tapasztalata van, több országban is sikereket ért el, az ő jelenléte nagyon fontos a számomra – mondta Tam Courts vezetőedző. – Marko korábban dolgozott már együtt Ramonnal és Chrisszel is, és remek ajánlással érkezett Kispestre. Némiképp hasonlít Kamberhez, hiszen ő is csak nemrég fejezte be az élsportot, s olyan személyiségű ember, aki sokat hozzátehet majd a Honvéd és a játékosok munkájához a pályán. Mellettük azonban szerettük volna megőrizni azt a tudást és tapasztalatot a klubról, amit a stábunk többi tagja tud nekünk megadni, akik mindannyian letették már a névjegyüket Kispesten. Ennek a klubnak a történelme ugyanis tiszteletre méltó és biztosan sokat tanulhatunk majd a kollégáktól a magyar futballról, a Honvédról. Az edzői stáb tekintetében tehát az egyensúlyra törekedtünk, igazi egyvelege lesz a különböző tudással és személyiséggel rendelkező szakembereknek, s ez a játékosok javát szolgálja majd. Az ő segítségük kulcsfontosságú lehet a jobb teljesítmény eléréséhez és növeli majd az esélyünket a jó szereplésre a szezon során.“

2022. 06. 23. 20:28Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub