Több, mint három hét bajnoki szünet után folytatta menetelését U15-ös gárdánk. Isa Gábor együttese az első félóra végén Tóth Levente tizenegyesével került előnybe a MOL Fehérvár ellen.
A fordulás után szinte rögtön egalizáltak a hazaiak, s sokáig úgy tűnt, a felek megosztoznak a pontokon. Négy perccel a lefújás előtt azonban ismét Tóth Levente érkezett, és kialakította a 2−1-es végeredményt. A Honvéd fiataljai továbbra is vezetik a korosztályos bajnokságot!
A U15-ös csapathoz hasonlóan nyert az U14-es is, amely gyakorlatilag bő öt perc alatt döntötte el a találkozót. Közvetlenül a félidő előtt Birtalan Balázs juttatta előnyhöz a Honvédot a Fehérvárral szemben, majd a szünet sem zavarta meg játékosainkat, akik második játékrész első perceiben eldöntöttek minden lényegi kérdést: Szelényi Márk és Nyers Ádám által nőtt három a különbség a csapatok között. A 3-0-s idegenbeli győzelemmel együttesünk továbbra is a második helyen áll a táblázaton.
U15-ÖS BAJNOKSÁG, 13. FORDULÓ
MOL Fehérvár FC−Budapest Honvéd-MFA 1−2 (0−1)
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
V.: Wittner József (Makk P., Török B.)
Gólszerző: Csala (43.), ill. Tóth L. (30. – tizenegyesből, 76.)
Piros lap: Ódor (80.)
Honvéd: Molnár M. – Vas, Czenky, Kiatipisz, Balogh Zs., Szabó Sz. (Birkás, 77.), Szabó B. (Lajcsik, 62.), Tóth L., Tóth Gy., Kruppai A. (Magyar, 68.), Palócz
Vezetőedző: Isa Gábor
U14-ES BAJNOKSÁG, 13. FORDULÓ
MOL Fehérvár FC−Budapest Honvéd-MFA 0−3 (0−1)
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
V.: Vitányi László (Horváth D., Bogdán I.)
Gólszerző: Birtalan (40.), Szelényi (42.), Nyers (45.)
Honvéd: Papp L. – Szvétek, Bencsetler, Giuliani (Gáspár D., 63.), Szász (Varga M., 52.), Csákány, Szabó Á., Somogyi (Botos, a szünetben), Birtalan (Szlovák, 52.), Nyers (Oláh O., 57.), Beatty (Szelényi, a szünetben)
Vezetőedző: Takács László
Takács László: − Boldogok vagyunk, hogy újra bajnoki mérkőzést tudtunk játszani. Az első félidőben meddő volt a mezőnyfölényünk, sőt, két-három labdavesztés után ellenfelünknek akadt esélye a gólszerzésre. Egy szerencsés szituációt követően sikerült megszereznünk a vezetést a fordulás előtt. A második játékrészt remekül kezdtük, két gyors gólt szereztünk, így eldöntöttük a találkozót.






