1–0-s sikert arattunk a Győr vendégeként a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában, a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Csertői Aurél.
„Brusztos meccs volt, egy nehéz talajú pályán és azt gondolom, nagy bravúr legyőzni a Győrt, boldog vagyok, hogy nyertünk. Mindkét csapat végig küzdött, mi is nagyon odatettük magunkat. Sajnos nem minden mérkőzés alakult így, hogy ennyire fegyelmezetten és akarnok módra játsszunk, mint most. A Győr volt a találkozó egyértelmű esélyese, de mi is mindent megtettünk a győzelemért. Van bennem hiányérzet is, mert kilenc mezőnyjátékos ellen kicsit defenzívek voltunk, ott bátrabban kellett volna játszani, góllal befejezni a kontrákat, hogy legalább kettőre növeljük az előnyünket. Persze jó csapat a Győr, és ezért próbáltuk őrizni az egy nullát, ami sokszor végzetes lehet, most azonban le tudtuk hozni a mérkőzést, gratulálok a csapatomnak és sok sikert kívánunk a Győrnek.“





