Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Feczkó Tamás: Szeretnénk, hogy minél nagyobb verseny legyen a csapatba kerülésért

Feczkó Tamás: Szeretnénk, hogy minél nagyobb verseny legyen a csapatba kerülésért

Klub

Megjelenés: 2025. 09. 14. 12:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Vezetőedzőnk értékelte a látottakat és a kevesebb játéklehetőséghez jutó játékosok mellett a fiatalokról is szót ejtett a Móri SE Elleni Magyar Kupa-győzelmet követően.

Mint ismert, 4-1-es győzelmet aratott csapatunk Móron a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A vendéglátó rendkívül sportszerűen, sok sikert kívánt a sorozatban. A találkozót követően vezetőedzőnk, Feczkó Tamás is elismerte, hogy jó taktikával nehézzé tette a Fejér vármegyei együttes a mérkőzés első félidejét, mindemellett pedig örül annak, hogy több olyan játékos is pályára lépett, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott a bizonyításra.

"Először is nagyon örülök, hogy ennyien eljöttek és megnéztek minket. Szerettük volna győztes meccsen, sok góllal megörvendeztetni szurkolóinkat. Nagyon szervezett és taktikusan játszó ellenféllel játszottunk. Jó taktikát választottak, egyetlen kontrájukat értékesítették és nehézzé tették az első félidőt. Fontos volt, hogy a második játékrészben minél gyorsabban gólt rúgjunk – ez sikerült is – utána pedig nagyon sok helyzetet kialakítottunk, ugyanakkor örültem volna, ha még sikerül gólokat szereznünk. A második félidőben sokkal jobban tudtuk bontani az ellenfelet, mint az elsőben. Sok olyan játékosunk lépett pályára, akik a bajnoki mérkőzéseken kevesebb játékperccel rendelkeznek, fontos volt, hogy őket is építsük. Nem lehet kérdés, hogy mindenkire szükségünk van, de látszott egy-két játékoson, hogy még nincs játékban. Az a feladatunk, hogy a bajnokságban minél többen tudjanak pályára lépni és minél nagyobb verseny legyen a csapatba kerülésért" – nyilatkozta a héten születésnapját ünneplő trénerünk, aki a felnőttek közt, tétmeccsen első gólját jegyző Kovács Erikről is szót ejtett. 

"Egy paksi edzőmérkőzésen már betalált egyszer, örülök, hogy az első tétmeccsén is megvan az első gólja. Odafigyelünk a fiataljainkra, örülnénk, ha minden fiatal játékosunk olyan léptékben fejlődne, ahogyan Szamo (Szamosi Ádám – a szerk.) az elmúlt félévben tette" – zárta mondandóját Feczkó Tamás. 


2025. 09. 14. 12:00Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub