Mint ismert, csapatunk 2–0-s győzelmet aratott a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában a Csákvár vendégeként. A mérkőzés első találatára mindössze 10 percet kellett várni, ekkor ellenfelünk hibáját kihasználva, Zuigeber Ákos zörgette meg a hálót. Támadónk minden sorozatot figyelembe véve kilencedik gólját jegyezte a 2025-2026-os idényben. A fordulást követően Nyers Ádám is feliratkozott a góllövőlistára. Akadémistánk számára emlékezetes marad ez a forduló, hiszen ez volt az első gólja az első csapatban.
„Nagyon boldog vagyok, hiszen a fiúk nagyon jól álltak bele a mérkőzésbe, ez már a bemelegítésnél is látszott, mindenki nagyon komolyan vette. Célunk volt, hogy minél hamarabb eldöntsük a mérkőzés sorsát. Büszke vagyok, hogy egy focizni akaró, az utolsó másodpercig küzdő csapatot sikerült legyőznünk. Örülök, hogy ilyen sokan kilátogattak és szurkoltak nekünk. Büszkeséggel tölt el, hogy minden játékosom lehetőséget kapott, hiszen voltak, akik kevesebb játéklehetőséget kaptak az utóbbi időszakban. Ma is bebizonyítottuk, hogy igazi, nagybetűs csapat vagyunk” – nyilatkozta a lefújás után Feczkó Tamás, majd 18 éves labdarúgónk játékára is kitért.
„Nagyon becsületesen és jól dolgozik minden edzésen, látszik rajta, hogy komoly játékos válhat belőle, ha ez a munkamorál és szorgalom megmarad, de úgy gondolom, ezzel nem lesz probléma. Az adottságai megvannak, és tényleg minden edzésen a maximumra törekszik. Számomra elsősorban nem is a gólja, hanem a játéka tetszett nagyon, a gól pedig csak hab a tortán.”
Csapatunk ismét fontos pontokra tett szert, a győzelemnek köszönhetően közelebb kerültünk kitűzött céljainkhoz. A 20. fordulóban a tabella második helyén álló Vasas gól nélküli döntetlent játszott Tiszakécskén, így öt pontra növeltük előnyünket az angyalföldiekkel szemben. A következő forduló előtt azonban egy sorsdöntő találkozó vár együttesünkre, ugyanis csütörtökön a Magyar Kupa negyeddöntőjében a DVTK-t fogadjuk a Bozsik Arénában.
„Hazai pályán, a szurkolóink előtt szeretnénk bravúrt elérni, hiszen egy NB I-es csapattal találkozunk. A Debrecen ellen már bebizonyítottuk, hogy reális esélyünk van NB I-es csapatokat is legyőzni. Nagyon bízom benne, hogy ezúttal is sikerrel járunk, és ismét együtt ünnepelhetünk.”
MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 20. FORDULÓ
Aqvital FC Csákvár–BUDAPEST HONVÉD FC 0–2 (0–1)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 850 néző. Vezette: Rúsz Márton (Máyer Gábor, Dobos Dávid).
HONVÉD: Tujvel – Pauljevic, Baki, Csontos – Ujváry, Pekár (Csonka, 69.), Kállai (Balázs, 84.), Varga B. (Hangya, 68.) – Zuigeber (Varga K., 68.), Nyers, Gyurcsó (Medgyes, 69.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Csákvár: Lehoczky – Lorentz, Pál, Gregor (Herjeczky – a szünetben), Tifán-Péter (Helembai, 66.) – Dencinger (Karacs, 66.), Farkas A. (Radics, 77.), Szabó B. – Ominger (Krupa, 77.), Bányai, Somfalvi. Vezetőedző: Tóth Balázs
G: Zuigeber (10.), Nyers (59.)
A mérkőzés összefoglalója:





