Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Feczkó Tamás: Bebizonyítottuk, hogy nincsen lehetetlen

Feczkó Tamás: Bebizonyítottuk, hogy nincsen lehetetlen

Klub

Megjelenés: 2025. 11. 25. 14:37Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Vezetőedzőnk szerint – bár rengeteg hiányzója volt a csapatnak – mentálisan óriási erőről tett tanúbizonyságot a csapat.

Mint ismert, Medgyes Zoltán és Pekár István góljaival 2–1-es győzelmet arattunk az Illovszky Rudolf Stadionban, ezzel pedig felléptünk a tabella első helyére. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón csapatunk vezetőedzője, Feczkó Tamás értékelte a látottakat.

"Azzal kezdeném, amit a nagyon nagy Honvéd-szurkoló, Blaskó Misi csinált, hogy első magyar emberként lefutotta az Athén–Spárta–Athént. Ez négyszázkilencven kilométer, és ő mondta, hogy nincsen lehetetlen. Amit ma a csapatom csinált, az tényleg erre vonatkozik, hogy tényleg nincsen lehetetlen. Mindegy, hogy hány hiányzónk van, kik esnek ki a csapatból, mindig vannak olyan játékosok, akikre büszke lehetek. Minden játékosomra büszke lehetek, és hálával tartozom nekik azért, hogy minden nap velük dolgozhatok. Nagyon büszke vagyok azokra a játékosokra is, akik nem lehettek itt velünk és szurkoltak a tv előtt. Sigire (Sigér Ákos – a szerk.), aki Finnországban nézte a mérkőzést, mivel holnap műtik" – utalva ezzel vezetőedzőnk a sérülés miatt kimaradó Szamosi Ádámra, Zuigeber Ákosra, Sigér Ákosra, Dúzs Gellértre és Csonka Bonifácra, illetve a betegség miatt maródiakra, Gyurcsó Ádámra és Baki Ákosra.

"Ma egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, amely az első félidőben több helyzetet alakított ki, viszont a második félidőben volt három olyan minőségi helyzetünk, amikkel el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Az biztos, hogy a Vasas otthonában nyerni az óriási dolog, hiszen augusztus vége óta nem kapott ki. Volt, amikor foci volt, volt, amikor harc, volt amikor küzdelem. Mindegyik hozzátartozik ahhoz, amikor ilyen nagy csatákat akarsz megnyerni." – értékelte a mérkőzést 48 esztendős vezetőedzőnk, aki a szezon hosszúságát is kiemelte. 

"Köszönjük a szurkolóknak is, akik hazai pályát teremtettek, az első másodperctől az utolsóig mellettünk álltak, nagyon kellett. Szeretnék gratulálni Gábornak is, mert egy nagyon jó csapatot rakott össze. Nem véletlenül állnak azon a helyen, ahol mi is, óriási versenyfutás lesz a tavaszi idényben. Nagyon boldogok vagyunk, de van még tizenhat forduló, ahol ugyanígy gyűjteni kell a pontokat, és minél több győzelmet aratni. Gratulálok minden játékosomnak, tényleg nagyon büszke vagyok rájuk". 

 

2025. 11. 25. 14:37Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub