Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Feczkó Tamás: A csapat erejét mutatja, hogy bárki lép pályára, mindenki hozzá tud tenni…

Feczkó Tamás: A csapat erejét mutatja, hogy bárki lép pályára, mindenki hozzá tud tenni…

Első csapat

Megjelenés: 2026. 02. 16. 14:21Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Csapatunk vasárnap a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában hátrányból felállva, 2–1-es győzelmet aratott a Szenlőrinc ellen. A találkozót követően vezetőedzőnk értékelte a látottakat.

A vendégek a 11. percben szerezték meg a vezetést Tollár Imre révén, azonban az első félidő hajrájában csapatkapitányunk, Hangya Szilveszter lövése után Dinnyés Olivér lábáról pattant a hálóba a labda, így sikerült az egyenlítés. A fordulást követően is adódtak lehetőségeink, a kihagyott helyzetek és Kántor Kevin bedobása után Csontos Dominik a 63. percben habozás nélkül bombázott Kostyák Rajmund hálójába. Védőnk kilencedik gólját szerezte a bajnokságban, legutóbb a Videoton FC Fehérvár elleni rangadón volt eredményes. 

„Jól kezdtük a mérkőzést, már a második percben volt helyzetünk. A vendégek góljára jól reagáltunk, hiszen olyan ritmust diktáltunk utána, ami biztos volt, hogy fel fogja őrölni az ellenfelünket. Az első félidőben rengeteg kidolgozott helyzetet hagytunk ki, ezzel akár 2-3 meccset is meg lehetett volna nyerni. Az első félidő utolsó percében nagy szükség volt a csapatkapitányunk szenzációs megoldására, hogy ne hátránnyal vonuljunk szünetre. Ez egy döntő momentum volt a mérkőzésen" – összegzett vezetőedzőnk, Feczkó Tamás a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, a második játékrészben csapata azzal a céllal ment ki a pályára, hogy megtartsa ezt a ritmust.

„A fordulás után gyorsan megszereztük a második gólt, talán a harmadikra is lett volna lehetőségünk. A végén Tujvelnek is védenie kellett, ezt reálisan kell látni. Az eredmény nem tükrözi, de a játék képe alapján úgy érzem, hogy ez egy magabiztos győzelem volt. A csapat erejét mutatja, hogy bárki lép pályára, mindenki hozzá tud tenni, és mindenkinek a közös cél lebeg a szeme előtt.”

Együttesünk a győzelemmel megerősítette pozícióját a tabella élén, így három pont az előnyünk a második helyen szereplő Vasas, és nyolc a harmadik Mezőkövesddel szemben. Az angyalföldiek vasárnap 1–0-s győzelmet arattak a Békéscsaba otthonában, míg a Mezőkövesd 3–0-s vereséget szenvedett a Kozármislenytől. A Kecskeméti TE harminc ponttal negyedik a bajnokságban. 


MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 18. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–Szentlőrinc 2–1 (1–1)

Bozsik Aréna, 2439 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Rózsa Dávid, Topálszki Szabin).

HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Baki, Csontos – Pinte, Szabó T. (Kesztyűs, 83.), Szamosi, Hangya (Varga B., 76.) – Medgyes (Gyurcsó, 83.), Kántor (Zuigeber, 64.), Nyers (Ujváry, 76.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

Szentlőrinc: Kostyák – Szivacski, Dinnyés, Poór, Milovanovic (Márta, 72.), Kiss-Szemán (Czérna, 72.) – Nyári, Rac (Szilágyi, 66.) – Kocsis B., Tollár – Adamcsek (Mascoe, 66.). Vezetőedző: Visinka Ede

G: Dinnyés (45+1, – öngól), Csontos (63.), illetve Tollár (11.)

2026. 02. 16. 14:21Első csapat

Kapcsolódó hírek

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Az elnökség szavazatai alapján szeptemberben mindössze 17 éves támadó középpályásunk érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat.

2026. 10. 29. | Első csapat