Idén első alkalommal rendezték meg az Isa Gábor Emléktornát, amelyet korábbi utánpótlásedzőnk emléke előtt tisztelegve hívtak életre. Az eseményen a Honvéd is pályára lépett, és egészen a döntőig menetelve végül ezüstéremmel zárt a Csíkszereda mögött.
A finálé kiegyenlített küzdelmet hozott: az első félidőben kevés helyzet adódott, így 0–0-s döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A második játékrészben egyetlen találat döntött: Deák Kristóf gólja a Csíkszeredának hozta meg a győzelmet.
A torna eredményei:
- Honvéd – Monor 2–0
- Csíkszereda – Ikarus 1–1
(büntetőkkel: 5–3) - Döntő: Honvéd – Csíkszereda 0–1
Honvéd: Szabó (Petró) – Török, Nyiri, Palásti, Pisont (Sólyom), Józsa, Magyar (Gerebenes), Varga, Domány, Szijjártó, Malomsoki
Tóth Judit, Isa Gábor felesége így fogalmazott:
„Ez egy borzasztóan megható és őszinte esemény. Nagyon örülünk annak, hogy így őrzik a férjem emlékét itt, a Honvédnál. Szeretném megköszönni a Honvéd családnak, az akadémiának, az elnök úrnak, az ügyvezetőségnek és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az első Isa Gábor Emléktorna létrejöhessen! Gábornak az élete volt a Honvéd: gyerekként itt kezdett futballozni, és amikor edzőként visszatért, úgy érezte, hazaérkezett. Nemcsak edzője volt a gyerekeknek, hanem nevelte, segítette és szerette is őket – sokszor egyfajta családjuk volt. Éppen ezért hoztuk létre az Isa Gábor Alapítványt is, hogy mi is tovább vihessük ezt az örökséget. Gratulálok a győztesnek, és köszönöm minden csapatnak, játékosnak, hogy együtt emlékezhettünk!”
Fogarasi Zoltán, a Csíkszereda vezetőedzője:
„Nagy megtiszteltetés volt részt venni ezen a tornán. A két klub közötti szakmai együttműködés már korábban is megvolt, ez pedig egy szép folytatása annak. A gyerekek nagyon várták ezt a hétvégét, sokaknak ez volt az első magyarországi szereplése. A torna színvonalas volt, a csapatok tisztességgel küzdöttek. A döntő igazi ki-ki meccs volt, ahol egyetlen gól döntött – szerencsére mi szereztük meg.”
Szamosi Tamás, a Honvéd vezetőedzője:
„Egy nagyon jól sikerült tornán vagyunk túl, sajnáljuk, hogy nem tudtunk győztesen távozni. Méltó megemlékezés volt Gabi bácsiról, és bízunk benne, hogy hagyományt teremt. A döntőben egy jó csapat ellen játszottunk, ma ez most így alakult, de igyekszünk a jövőben kijavítani.”



.jpg)


 (1920 x 900 képpont) (22).jpg)