Szeptember 21. és 27. között a magyar U19-es nemzeti együttesünk Walesbe utazik, hogy a házigazda mellett Írországgal és Gibraltárral játsszon Európa-bajnoki selejtezőt.
Szélesi Zoltán szövetségi edző a Magyar Futball Akadémiáról két játékosra számít a keretébe, így Nagy Zoltán mellett Tarcson Ákos utazhat Gareth Bale szülőhazájába, ám ott lesz a válogatottal korábbi játékosunk, Szűcs Tamás is, aki immáron a Köbenhavn együttesét erősíti.
Az első mérkőzést szeptember 21-én, szerdán Bangor Cityben Walesszel, szeptember 24-én, Denbigh városában Gibraltárral, ezt követően pedig szeptember 27-én, kedden újra Bangorban és Írország ellen zárjuk a találkozók sorát.






