Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Eső után köpönyeg

Eső után köpönyeg

Klub

Megjelenés: 2023. 08. 01. 20:38Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A bennmaradást jelentősen befolyásoló bíró hiba történt az NB I előző szezonjának utolsó fordulójában

A Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint a Hanacsek Attila részvételével zajló háttérbeszélgetésen a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke arról beszélt, hogy (bár szerinte jelentősen javult a bírók teljesítménye) az OTP Bank Liga utolsó fordulójában a bennmaradásért vívott küzdelmet jelentősen befolyásoló hiba nagy árnyékot vetett az előző szezonra.

A sportvezető arról számolt be a játékvezetésről tartott háttérbeszélgetés alkalmával, hogy a videobíró (VAR) segítségével jelentősen sikerült csökkenteni a súlyos hibák számát. Ezt érzékeltetve elárulta, hogy amíg az utolsó VAR nélküli idényben 60 súlyos tévedés történt az élvonalban, addig az előzőben mindössze 17 ilyen eset volt.

A tájékoztatás során kiderült, hogy az NB I 17 súlyos hibájából tíz írható a VAR számlájára, ezek közé tartozik a nagy visszhangot kiváltó eset is, amikor az utolsó fordulóban a Puskás Akadémia–Budapest Honvéd találkozó hajrájában a bennmaradásért küzdő, de végül kieső kispestiek 0–0-s állásnál nem kaptak 11-est Szolnoki Roland kezezése után.

Hanacsek Attila megemlítette, hogy a bajnokság hajrájában felhívták arra a figyelmet, hogy inkább eggyel több visszanézés legyen, mert „az időszerűség nem mehet a pontosság rovására“, ennek ellenére a VAR végül nem hívta ki a bírót (a találkozót Vad II István vezette, a videóbíró pedig Iványi Zoltán volt – a szerk.), hogy videón megtekintse az esetet.

„Sok álmatlan éjszakát okozott a játékvezetőknek“ – összegzett Hanacsek Attila, aki megjegyezte, emberi hiba mindig lesz, ez alól a VAR sem kivétel, mivel ott is emberek döntenek.

Eddig tart az MTI beszámolója, azt pedig már csak mi tennénk hozzá, hogy ami a játékvezetőknek álmatlan éjszakákat, az a Budapest Honvédnak több száz millió forintos anyagi és jelentős erkölcsi kárt okozott.

A PAFC–Honvéd mérkőzés után az MLSZ felé is jeleztük, hogy számunkra elfogadhatatlan az ítélet, ezen pedig a hiba utólagos elismerése sem segít, és egyúttal bízunk benne, hogy a jövőben még tovább csökkenhet a súlyos hibák száma, hiszen a magyar futball érdeke, hogy elkerülhessük az ilyen eseteket.

2023. 08. 01. 20:38Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub