Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Esély a revánsra

Esély a revánsra

Klub

Megjelenés: 2021. 10. 26. 18:10Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hétszer találkozott eddig a ZTE és a Honvéd a Magyar Kupában

Október 27-én, szerdán a Budapest Honvéd a Magyar Kupa 4. fordulójában Zalaegerszegre látogat. A kupában eddig hétszer találkozott egymással a két együttes, a kispestiek háromszor jutottak tovább.  

Először 1976. december 15-én, Kispesten mérte össze erejét a ZTE és a Bp. Honvéd. Az első találkozót Kozma Mihály és Pintér Sándor góljaival a piros-fehérek 2–0-ra megnyerték, a zalaegerszegi találkozón viszont a kék-fehérek győztek 2–1-re, gólunkat Fodor Péter lőtte. A kupa ezen szakaszában csoportmeccseket játszottak, a Honvéd a második helyen, a ZTE a negyedik helyezett végzett, de csak a csoport első helyezettje jutott tovább, így mindkét együttes elbúcsúzott a további küzdelmektől.

Tizenhárom évvel később, 1989 májusában az elődöntőben találkozott egymással újra a két gárda. A Kispesten született 1–1-es eredmény a kék-fehéreket hozta helyzeti előnybe. Egy hét múlva négyezer néző buzdította a zalaiakat, ennek ellenére Gregor József és Kovács Kálmán góljaival a kispestiek nyertek 2–1-re. A győzelemmel a piros-feketék jutottak a döntőbe, ahol a Ferencvárost győzték le 1–0-ra.


Újabb 12 év elteltével a Bozsik Stadionban a 16 közé jutás volt a tét. A 2001. október 10-én lejátszott meccset a kispestiek nyerték 2–1-re. Góljainkat Piroska Attila és Dorel Balint szerezték, a vendégek találatát a zalaiak jelenlegi edzője, Waltner Róbert lőtte.

2004-ben ismét elődöntőt játszott a két együttes. A Bozsik Stadionban rendezett meccset Jovan Drobnjak duplájával nyerték a piros-feketék, a ZTE gólját Koplárovics szerezte. A döntőben ezúttal is a Ferencvárossal játszottunk a kupáért, de ezúttal a zöld-fehérek nyerték a trófeát.


Legutóbb 2021. február 24-én, Zalaegerszegen feszült egymásnak a két gárda. A pandémia miatt a találkozót zárt kapuk mögött rendezték. A ZTE a 10. perctől emberelőnyben, a 76. perctől kettős emberelőnyben futballozva nyert 2–1-re. Gazdag révén a Honvéd szerzett vezetést, amit Futács az 50. percben kiegyenlített. A rendes játékidőben nem esett több gól, így következett a hosszabbítás. A 97. percben a Kispesten nevelkedett, de már Zalaegerszegen futballozó Koszta Márk talált a kapuba, ezzel a zalaiak jutottak tovább. 

Az élet azonban megadta a lehetőséget a revánsra, hiszen alig egy éven belül újra találkozik a két együttes a Magyar Kupában, szerdán csak élni kell ezzel az eséllyel!

A Honvéd Magyar Kupa mérlege a ZTE ellen: 7 mérkőzés, 4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, a gólkülönbség 11–8 a Honvéd javára. Az öt párosításból a Honvéd háromszor, a ZTE egyszer jutott tovább, a csoportmeccsek során pedig mindkét együttes kiesett.

2021. 10. 26. 18:10Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub